Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

Tizenöt góllal verte a Kemény-csapat a kanadaiakat

A szerdán kezdődő hódmezővásárhelyi Volvo Kupa "előmeccsén" a tornán is induló kanadai férfi vízilabda-válogatott hétfő este Miskolcon szállt vízbe, és 15 góllal maradt alul a magyar nemzeti csapattal szemben.

Eredmény: Magyarország-Kanada 20-5 (6-0, 5-3, 4-1, 5-1)

A magyar góldobók: Madaras 6, Hosnyánszky 3, Varga Dénes, Török, Szivós 2-2, Varga Dániel, Steinmetz Á., Tóth, Erdélyi, Marnitz 1-1.

A két együttes barátságos találkozóján hamar kiderült, hogy bár a tavalyi, római világbajnokságon nyolcadikként zárt észak-amerikai gárda fejlődőképes, távolról sincs egy súlycsoportban az olimpiai bajnoki címvédő magyar válogatottal: Kemény Dénes szövetségi kapitány kiválasztottjai a hatékony kezdést követően fölényes győzelmet arattak.

A szakvezető nevét viselő miskolci sportuszodában az esti meccsen az e heti felkészülésre meghívott 19 játékos közül 15-en szerepelhettek, akiknek sorában hat olimpiai bajnok kapott helyet. Az ötkarikás aranyérmesek egyike, Varga Dénes vette be először a kanadai kaput, majd szinte megállás nélkül sorjáztak a magyar találatok.

Jellemző adalék, hogy a tengerentúliak a második negyed elején 0-6-nál - szerezték első góljukat, ekkor az egri légiós Aaron Feltham vette be klubtársa, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán kapuját. Később sem vitték túlzásba a góltermelést a vendégek, a nagyszünetig összesen hármat lőttek, miközben 11-et kaptak.

A folytatás hasonlóképpen az egyoldalúság jegyében zajlott: magyar fölény sok szép hazai találattal – különösen Madaras Norbert volt elemében, aki összesen hatot szerzett -, s csak elvétve érkezett kanadai válasz, az is főleg a kanadaiak másik egri vendégjátékosa, a három gólig jutott Kevin Graham révén.

A vége pedig: kiütés közeli 20-5. Az ismétlés pénteken következhet, immár a Volvo Kupa keretében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehezen, de sikerült: HC Leipzig-Audi ETO 21-23

A félidőben még a hazai csapat vezetett, végül két góllal nyert az Audi ETO a HC Leipzig vendégeként a Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában. Tovább olvasom