Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Tizenhárom számban áll rajtkőre Cseh László

Elegáns környezetben, az új szponzornál, a Hilton Szállóban villámgyors sajtótájékoztatóval vezette fel a Magyar Úszó Szövetség a XVIII. T-Mobile Országos Bajnokságot, amelyet a kivételesen eredményes edző, Széchy Tamás emlékére írtak ki.
A március 23-26 között a Komjádi Uszodában esedékes versenysorozat ugyan nem döntő, de mindenképpen válogató az idei, budapesti felnőtt Európa-bajnokságra készülő versenyzők számára.

Csurka Gergely sajtófőnök külön köszönetet mondott a szponzoroknak, akik lehetővé tették a felkészülést jól szolgáló edzőtáborozásokat. Arról is beszámolt, hogy a nyári Eb munkálatai jól haladnak, majd ezt később részletesen megerősítette Ruza József főtitkár, Kiss László kapitány és Gyárfás Tamás elnök is. Kiderült, hogy a pesti oldalon ötezer néző foglalhat majd helyet, s bár a jegyek még nincsenek kinyomtatva, mégis előrendelésre buzdítják a haza érdeklődőket az öt, hat, nyolc, illetve tizenöt ezer forintos napi jegyekkel kapcsolatosan. Német és holland részről ugyanis máris ezres nagyságrendű igényeket közöltek.

Természetesen az országos bajnokságon a versenyzők viszik majd a prímet, akik közül is kiemelkedik a világbajnok Cseh László: ő nem kevesebb, mint tizenhárom számban áll majd rajtkőre. Boulsevicz Beatrix hét, Kovács Ágnes (képünkön) hat, Gyurta Dániel pedig öt számban indul.

Íme, a várható főszereplők rövid nyilatkozatai:

Cseh László:
- Nem csak az az érdekesség velem kapcsolatosan, hogy minden eddiginél több számra neveztem, hanem az is, hogy a két fő számomban, kétszáz és négyszáz vegyesen nem rajtolok. Indulok viszont kétszáz mellen, mert ebben az úszásnemben kellene legtöbbet javulnom.

Boulsevicz Beatrix:
- Nagyon jól sikerült az edzőtáborozás, remélem, a legutóbbi, brüsszeli versenyemhez hasonlóan jól megy majd itthon is az úszás.

Kovács Ágnes:
- Mivel én tavaly önhibámon kívül nem indulhattam, így kétszeresen is bizonyítani akarok.

Gyurta Dániel:
- Edzésen egy speciális versenyformában eddig soha nem volt jó eredményt értem el. Jó lenne, ha a két egyéni- és három váltószámban is tudnám ezt a formát igazolni.

A Komjádi uszodában az előfutamok reggelente 9.30-kor kezdődnek, a döntőkre 17 órakor, vasárnap egy órával korábban kerül sor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyíregyháza - Soproni sÖRDÖGÖK 87–84

Az első negyedóra dobópárbajt hozott, mindkét együttes embert fogott, viszont a csapat védekezésről,… Tovább olvasom