Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Tizenharmadik érme előtt a Győri ETO

A Győri ETO-nak még matematikai esélye van arra, hogy megvédje a bajnoki címét.
Az éremszerzés szinte biztosra vehető, a klub története során tizenharmadszor végezhet a dobogón csapat az NB I-ben.

Nagy a versenyfutás az OTP Bank Ligában a bajnoki címért és a dobogós helyezésekért is.

A Győri ETO FC felcsúti sikerével életben tartotta a reményt, hogy esetleg megvédheti a bajnoki címét, bár erre inkább már csak a számok tükrében van esély. Három fordulóval a bajnokság vége előtt a győriek hátránya három pont a listavezető Debrecen mögött.

A győriekre ugyan verhetőnek tűnő ellenfelek várnak a hajrában, de ha a Loki kettőt megnyer a hátralévő meccsei közül, akkor jobb mutatói révén mindenképpen

megelőzi az ETO-t. Ugyanis ha a gólkülönbség döntene, abban jelenleg 18 találattal jobban áll a Debrecen.

A Loki a hátralévő három fordulóban az Újpest (otthon), a PAFC (idegenben) és a Honvéd (o.) ellen játszik. Az ETO mérkőzései: Honvéd (o.), Kaposvár (i.), Mezőkövesd (o.).

A Debrecennek 56, a Győrnek 53 pontja van, mögöttük a Videoton, a Ferencváros, a Diósgyőr és a Haladás harcol a dobogóért. Elméletileg az ETO-val szemben ötpontos hátrányban lévő Vidi és a Fradi még az ezüstéremre is befuthat, de erre azért kevés a reális esélyük.

A különböző számítgatások szerint a Videotonnak van a legnagyobb sansza arra, hogy megszerezze a bronzérmet, mert könnyebb csapatokkal játszik, mint a vetélytársai.

Az ETO az 1937-es bemutatkozása óta 68 bajnoki idényt töltött az első osztályban – 1960 óta megszakítás nélkül tagja az élvonalnak és ezt rajta kívül csak az Újpest mondhatja el magáról.

Ez idő alatt tizenkét alkalommal szerzett érmet a zöld-fehér csapat a következő megoszlásban:
Bajnoki cím: 4 (1963. ősz, 1981/82, 1982/83, 2012/13).
Ezüstérem: 2 (1983/84, 1984/85).
Bronzérem: 6 (1967, 1973/74, 1985/86, 2007/08, 2009/10, 2011/12).

Az érmes sorozat mindjárt a legfényesebb medállal kezdődött 1963 őszén, amikor az ETO megszerezte a félidényes bajnokság aranyérmét. Tulajdonképpen ugyanez a csapat végzett a dobogó harmadik fokán 1967-ben.

A hetvenes években a Farsang Ferenc edző vezette együttes szerezte a következő bronzot az ETO számára.

A legendás Verebes-korszakban két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött a csapat, majd ezt követően a Tarsoly-éráig kellett várni az újabb medálokra.

Tavaly harminc év után bajnoki címet szerzett az ETO, azt megelőzően pedig három bronzzal gazdagodott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal döntő: oda a Rába ETO veretlensége

Bár nem lesz könnyű, minden bizonnyal telt ház előtt, pénteken Berettyóújfalun javíthat a Rába ETO… Tovább olvasom