Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Tikkasztó első nap a Hungaroringen

36 fokos melegben, ötvenfokos aszfalton köröztek a Forma–1-es autók pénteken Mogyoródon.

Egyformán izzadt pilóta és néző a 20., jubileumi Forma–1-es Magyar Nagydíj pénteki napján. Az első szabadedzés kezdetekor, délelőtt tizenegy órakor a levegő 34, az aszfalt 46 fokos volt, de délután két órára, a második tréning rajtjára néhány fokkal még nagyobb forróság lett.

Michael Schumacher
A csapatok szokás szerint a beállításokat és a gumikat próbálgatták, miközben a Hungaroring a szokásos első napi állapotát hozta: a sok por miatt nagyon csúszott a pálya, s emiatt több megpördülést láthatott a publikum (a menők közül Rubens Barrichello és Giancarlo Fisichella is önszántán kívül hagyta el a pályát). Délután
Michael Schumacher is a pálya mellett parkolt le autójával, pedig még egy egész kört sem tett meg. A Ferrari-hívők összerezzentek, később azonban kiderült, hogy elektronikai, és nem motorhiba volt a háttérben, így nem fenyegeti tíz rajthelyes büntetés a hétszeres világbajnokot.
A két tréningen a Toyota tesztpilótája, Ricardo Zonta autózta a leggyorsabb kört, de az 1.20,409 még elég messze van M. Schumacher tavaly pole-t érő idejétől (1.19,146). A második és a harmadik helyet a mclarenes különítmény, Alexander Wurz és Kimi Räikkönen szerezte meg.

Alonso boldogan szelte születésnapi tortáját
A Hungaroring Sport Rt. tegnap még nem közölt hivatalos információt, hányan váltottak jegyet a pénteki napra. A Kisalföld megkérdezte Dávid Sándor szakkommentátort, aki szemre tízezernél valamivel többre becsülte a szurkolók számát. Ma és holnap ennél nyilván jóval többen látogatnak ki a ringre. A nagydíjra sokan érkeztek Győr-Moson-Sopron megyéből is. Köztük volt a mosonmagyaróvári Bordács Gábor és Hári Angéla. Kettőjük közül csak Gábor járt már a Hungaroringen, tizenkét éves korában, 1988-ban azt a futamot látta a helyszínen, amely Ayrton Senna és Alain Prost ádáz csatáját és a brazil pilóta győzelmét hozta. „A legmegdöbbentőbb élmény az volt, milyen hangosak ezek az
autók. Persze az is furcsának tűnt, hogy még annál is sokkal gyorsabbak, mint amilyennek a tévében látszanak" – mondta a Kisalföldnek a fiatalember. Mindketten a Renault és a McLaren párharcára számítanak ezen a hétvégén.

A Magyar Nagydíj szomat délután egy órakor az időmérő edzéssel folytatódik. A hetvenkörös futam rajtja vasárnap délután két órakor lesz.
Michael Schumacher autója leállt pénteken, de szerencséjére nem a motor romlott el.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa-csúccsal lett második Cseh László 200 vegyesen

Cseh László Európa-csúcsot úszott és ezzel lett második 200 vegyesen. A számot az amerikai Michael… Tovább olvasom