Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Tévében az MTE 1904

Mindhárom megyei együttesünk pályára lép ma az NB II Nyugati csoportjában. A Gyirmót délután fél kettőkor a Haladást fogadja, ugyanebben az időpontban az Integrál-DAC Celldömölkön játszik. A Lajta-partiak televíziós mérkőzésen 18 órakor Siófokon vendégszerepelnek.

Gyirmót–Haladás

Hannich Péter edző elmondta, rendkívül jó hangulatban várhatják a mérkőzést, hiszen a legutóbbi két mérkőzésen jól szerepelt a Gyirmót. Szinte mindenki hadra fogható, egyedül Pék kénytelen sárga lapjai miatt kihagyni a találkozót.
A várható kezdő tizenegy: Sánta – Radics, Kun, Németh L. (Szabó Cs.), Horváth R., Török, Polyák, Nagy L., Tóth N., Korsós, Károlyi.

Celldömölk–Integrál-DAC

Szapor Gábor edző szeretné, ha a nádorvárosi együttes jó és eredményes játékkal engesztelné ki szurkolóit, hiszen legutóbb hazai pályán kapott ki a DAC. A szakvezető szerint kisebb hullámvölgyben van a gárda, egy győzelemmel ki lehetne kerülni ebből. Laki, Kovács H. és Csintalan továbbra is sérült.

A kék-fehérek valószínű, ebben az összeállításban kezdenek: Molnár L. – Orovecz, Máté, Császár, Keszei, Fajkusz, Imrik, Kertész, Germán, Oross, Czetti.

Bodajk-Siófok–Moson- magyaróvári TE 1904

Televíziós mérkőzést játszik a Mosonmagyaróvár. A Tiba Zoltán által irányított csapat siófoki kilencven percét ugyanis élőben közvetíti Sport2 csatorna. Az edző szerint ezért sem mindegy, milyen eredményt ér el a Lajta-parti alakulat. A szakvezető elmondta, helyzetükben nem is kérdés, minden találkozón cél pontot szerezni, akárki legyen is az ellenfél. Nagy T. sérülése súlyosabb, mint gondolták, a fiatalok felépültek, de Papp és Godian szerepeltetése kisebb sérülésük miatt kérdéses lehet.
A vendéggárda várható kezdőcsapata: Antal – Szabó G., Pint, Puglits, Pálla, Méry, Schmatovich, Burkus, Varga I., Schafranek, Szakáll.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmarad Csonttörő címvédő mérkőzése

A HBO televíziós társaság úgy határozott, hogy a főmérkőzés hiányában nem közvetíti a március 25-re… Tovább olvasom