Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Tettlegességért eltiltották Vincze Ottót

Március végéig eltiltották a Fradi öregfiúk csapatának játékosát, Vincze Ottót. A TV2 BL-közvetítéseinek szakkommentátora két kézzel mellkason lökte a játékvezetőt az MTK elleni meccsen.


A győri Rába ETO Futsal Club klubigazgatója Vincze Ottó elvesztette a fejét az MTK–FTC (1-2) összecsapáson.

Az első félidő felénél járt a meccs, és a középpályás a tizenhatoson belül buktatta a korábbi válogatott Illés Bélát, majd amikor a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, elszakadt nála a cérna.

– Nyomdafestéket nem tűrően kezdett el üvöltözni a bíróval, akit két kézzel mellkason is lökött – indokolta Czakó Tibor, a Budapesti Labdarúgó Szövetség Öregfiúk és Old Boys Bizottságának elnöke, hogy miért kapott március végéig szóló eltiltást a TV2 BL-közvetítéseinek szakkommentátora.

Vincze Ottó tagadta, hogy kezet emelt a bíróra, de azt elismerte: sportszerűtlen volt: "Az ítéletet követően nem sportemberhez méltóan viselkedtem, túlreagáltam az esetet, de pár perc múlva, a félidőben elnézést kértem a játékvezetőtől és a kollégáitól, és azt mondtam, hogy máskor ilyen nem fog történni."

A meccset vezető Fekésházy Mátyás nem volt hajlandó kommentálni a történteket.

Habár a futballpályán gyakran forrnak az indulatok, öregfiúk-mérkőzésen még sárga lapot is ritkán húznak elő a zsebükből a játékvezetők, nemhogy pirosat.

Olvasóink írták

  • 10. regisztrálok 2010. november 26. 23:13
    „Gyorben mindenki rohog ezen a bohocon par fideszes tollforgato berenc nyalja penzert a valagat..
    Meg nyomjak plakaton hehhh..

    Apam volt aki 1x megkerdezte ki ez a pasi?? Valami celed??
    Elmondtam tudod apu anno a bl-selejtezoben a grashoppers ellen jaaaj tudod..

    Erre O: fiam ne haragudj de etoskent en csak egy fradistat tisztelek: az a Nyil!!!
    Mert O nem falsult mint a tobbi...

    Mondott valamit aztan ragyujtott...
    :-)”
  • 9. focci 2010. november 26. 19:13
    „Pár évvel ezelőtt Győrben 2 évet adtak egy érintésért, mert a játékvezetők érinthetelenek.”
  • 8. Deir_Yassin 2010. november 26. 12:03
    „Győr arca! Bravo!

    TAHÓ!”
  • 7. urbaniastapista 2010. november 25. 23:11
    „Nagy ember (186 cm),
    de a polgármesterünk még nagyobb (a plakáton)”
  • 6. meritum 2010. november 25. 21:14
    „mindig is 1 nagy tahó volt!”
  • 5. Ildi25 2010. november 25. 21:01
    „Na a Görbe is jóval kezdett.....................”
  • 4. RÁBAETO 2010. november 25. 19:49
    „Győr arca!
    GRATULÁLOK!!”
  • 3. xverax 2010. november 25. 19:44
    „szerintem a vinceottto 1 ...
    volt hogy megverték a fradisták
    pedig akkor ő is az volt:-) sőt mondta is hogy fradist vagyok én is...
    még többet kapott:-)
    kevés, sőt szánalmas <moderálva..>”
  • 2. ACSA 2010. november 25. 18:27
    „Nehéz erről véleményt mondani!
    De el tudom képzelni,hogy mikor az ember saját szórakozását teszik tönkre a játékvezetők azt már nagyon nehéz elviselni!!!!”
  • 1. spot 2010. november 25. 15:20
    „Jó celeb lesz belőle, szeret szerepelni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO: Kovacsics Anikó Junior Prima Díjas

Negyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjakat sport kategóriában. Kovacsics Anikó is megkapta… Tovább olvasom