Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Tétmeccsen 476 perce érintetlen az ETO hálója

Az ETO eddig remek idényt tudhat maga mögött, hiszen a gyenge rajt után kiválóan teljesít a bajnokságban, sorozatban hét mérkőzést nyert meg – olykor imponáló játékkal és különbséggel.
Számos statisztikai érdekességet, klubcsúcsbeállítást hozott már ez az időszak – amely a szurkolók reményei szerint még sokáig tart majd –, ezek közé tartozik, hogy a bajnokságban 386 perce érintetlen a csapat hálója. Legutóbb a kecskeméti Jorginho vette be Szasa Sztevanovic kapuját. Azóta a Diósgyőr, a Pécs, Videoton és a Pápa is hiába próbálkozott ezzel.

Ha a bajnokikhoz hozzávesszük a Magyar Kupa- és a Ligakupa-meccseket, akkor 476 percet tesz ki a gól nélküli játék. Akár még „kerekebb" is lehetne a történet, ha a szombathelyi Tóth L. nem lő gólt az ETO által egyébként 5–1-re megnyert Haladás elleni LK-találkozón, hiszen korábban sem a Honvéd, később pedig a Babót játékosai sem tudták ezt megtenni a zöld-fehérekkel.

A hétvégén a Paks következik az ETO számára az OTP Bank Ligában, majd a jövő héten két mérkőzés a Ligakupában a Gyirmót FC Győr ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL: Bayern-baki, magabiztos Barca, Chelsea-henger

A Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában hozta a papírformát a Barcelona, a Chelsea, és a MU… Tovább olvasom