Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Tét a döntőbe jutás

A Graboplast-ETO vasárnap 16 órától fogadja a norvég Vag együttesét a női EHF-kupa elődöntőjében. A Tento-ETO Békésen lép pályára szombaton.

Az idei EHF-kupasorozatban először fordul elő, hogy a Graboplast-ETO az első meccset hazai pályán játssza, a cél azonban most is ugyanaz: olyan eredményt kell elérni, mely a visszavágón továbbjutásra jogosít. A találkozó a Győrött megszokott vasárnapi 18 óra helyett két órával korábban, 16 órakor kezdődik.

Róth Kálmán, a zöld-fehérek vezetőedzője elmondta, nehéz mérkőzésre számít, de a két találkozó alapján minden remény megvan a döntőbe jutásra. „Sikerült megszereznünk a Vag Besancon elleni mérkőzésének videofelvételét. Ez alapján egyértelműen látszik, hogy masszív, szervezett csapat a norvég, melyben a Lunde ikerpár, Kristine és Katrine számít a legjobbnak. Előbbi irányítóként és a hatos falas védekezés motorjaként, utóbbi pedig kapusként teszi a legtöbbet a Vag sikereiért."
A győri szakvezető hozzátette, nagyon fontos, hogy támadásban a két magas belső védő kijátszását megoldják, míg védekezésben a gyors lerohanásukra kell odafigyelni. „Az északi csapatokhoz képest jóval keményebb együttes a Vag, remek a lábmunkájuk is. Ennek is meg kell találni az ellenszerét."

A győri együttes a héten a Dunaferrtől szenvedett vereséget a rájátszás első fordulójában. A csapat összességében elmaradt a várakozástól, de ebben azért nem kis szerepe volt a játékvezetésnek is. „Nem szeretnék már a keddi meccsel foglalkozni. Teljesen más volt az a találkozó, s teljesen más lesz a most előttünk álló is. Hazai pályán egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy rosszul játszunk, a nézőinket ki kell szolgálnunk. Ha a lányok elhiszik, hogy van keresnivalójuk, akkor olyan eredményt érhetünk el, hogy a jövő szombati visszavágóra sokkal nyugodtabban utazhatunk."

A győrieknél gondot okoz, hogy Vérten továbbra sem edzett még, de Róth Kálmán reméli, a meccs napjára olyan állapotba kerül, hogy vállalni tudja a játékot. „Szerencsére a többiekkel nincsenek gondok, rendesen tudnak dolgozni. Napok óta mindenki az elődöntő lázában ég, felkészülten várjuk ellenfelünket, s bízom a kedvező eredmény elérésében."
A mérkőzés előtt 14 órától NB II-es női mérkőzésre kerül sor: a Graboplast-ETO III a Győrújbarátot fogadja.
A Tento-ETO is pályára lép a hétvégén. Tóth László együttese ma 18 órakor a Békés otthonában szerepel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Május 18-án jön Győrbe a Bayern

Május 18-án, kedden 18 órakor Győrben lép pályára az FC Bayern München labdarúgócsapata. A mérkőzés… Tovább olvasom