Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Testvérharc volt az elődöntőért

A magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztosan verte Szlovákiát a Barcelonában zajló világbajnokság negyeddöntőjében. Ezzel a csütörtöki elődöntőbe jutott.

A nők kudarca, az oroszoktól elszenvedett hétfői negyeddöntős vereség után majdhogynem kötelessége volt a magyar férfi vízilabda-válogatottnak bejutni a négy közé.
Kötelességtudatból is jelesre vizsgázva, olimpiai bajnokhoz méltóan Kásásék fölényesen nyertek a szlovákok ellen, következhet csütörtökön – már a döntőbe jutásért – az Egyesült Államok–Görögország párharc győztese (a mérkőzés lapzárta után ért véget).

Magyarország–Szlovákia 13–5 (5–0, 1–1, 2–1, 5–3)

Góldobók: Kiss G., Biros, Kásás, Vári 2–2, Madaras, Benedek, Varga T., Molnár, Fodor 1–1, illetve Baco 3, Hrosik, Mravik 1–1.
A harmadik negyed kezdetén a kapuba az amúgy ismét kiválóan védő Szécsi helyére a vb-újonc, s még mindig frissen honosítottnak számító Gergely István állt be. A csere különleges érdekességét pedig az adta, hogy a komáromi születésű, és szlovákból lett magyar állampolgár Gergely egykori övéi – köztük a változatlanul a szlovák válogatottat erősítő öccse, Gergely Mihály – ellen bizonyíthatott. Akadt is egy családias pillanat: másodpercekkel a vége előtt az ifjabbik Gergely lőtt, a testvére pedig hárított.
A záró játékrészben továbbra is békés játszadozás folyt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kovács Ági vegyes napja

Kovács Ágnes hétfőnhatodik lett a 200 vegyes döntőjében, simán kiesett viszont a 100 mell… Tovább olvasom