Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Teremlabdarúgó-bajnokság: Szombathelyen juthat döntőbe az ETO

A vasárnapi szombathelyi selejtezőn harcolhatja ki a döntőbe jutást a Borsodi teremlabdarúgó-bajnokság címvédője, a másodosztályú REAC, amely a B csoportban az élvonalbeli Győri ETO-val és a Siófokkal találkozik.


A rákospalotaiak a 2006-os, azaz legutóbbi terembajnokság fináléját nyerték meg.

A december 22-i sorsolás értelmében az A csoportban két NB I-es gárda mellett egy NB II-es kapott helyet, a házigazda Szombathelyi Haladás az Újpesttel és a Péccsel találkozik. A két csoportelső játssza a selejtező döntőjét, s ennek győztese bejut a debreceni Főnix Csarnokban sorra kerülő január 30-i fináléba.

Az eseményen a külön erre a célra felépített műfüves pályán játszanak majd a gárdák, a játéktér mérete nagyobb, mint a hagyományos kispályáé. A pálya 30x45 méteres, a kapuk pedig 5x2 méteresek, a csapatok öt mezőnyjátékossal és egy kapussal állnak fel, s összecsapásonként 2x12 percet játszanak. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvényt különböző show-programok, így például amerikaifutball-bemutató is színesíti majd.

Az első, Nyíregyházán rendezett január 9-i selejtezőn a Diósgyőr győzött, egy héttel később, Szegeden a Vasas diadalmaskodott, hozzájuk csatlakozik a szombathelyi torna nyertese, illetve a három selejtező két legjobb másodikja. Ez az öt együttes találkozik majd január utolsó napján a házigazda jogán már döntős Debrecennel. A végső győztes ötmillió forinttal lesz gazdagabb, az összdíjazás 19 millió forint.

A szombathelyi selejtező programja:

Győri ETO FC–BFC Siófok 14:40 ó Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC 15:18 REAC–BFC Siófok 15:50 Újpest FC–Pécsi MFC 16:45 Győri ETO FC–REAC 17:20 Szombathelyi Haladás-Újpest FC 17:55 Döntő 18:30
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agassi a tenisz Hírességek Csarnokában

A korábbi világelső, nyolcszoros Grand Slam-győztes Andre Agassit beválasztották a tenisz Hírességek… Tovább olvasom