Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Tento-ETO Tatabánya 27-29

Remekül kezdte a találkozót a Tento-ETO, nemcsak a védekezésben, a támadásban is.
Kovács Ádám, aki a sérült Konkoly Tamást helyettesítette az irányító posztján, nagyszerűen mozgatta társait, s ha kellett, akkor ő volt eredményes. Méltó társa volt ekkor Józsa Dávid is, aki bombagólokat lőtt, a kapuban pedig Tatai Péter parádézott. Nem csoda, hogy az első félidőben végig a győrieknél volt az előny, ráadásul volt, hogy már öt góllal vezettek Tóth László tanítványai (9–4, 10–5).

Jellemző az első félidei teljesítményükre a győrieknek, hogy a 26. percig mindössze öt gólt kaptak. Sajnos ekkor egy kicsit megtorpant a csapat, s a szünetig hátralévő időben megduplázódott a kapott gólok száma. A különbség azonban jelentősen nem csökkent, így lehette bízni abban, hogy a második félidőben is kitart az előny.
Tatabányai góllal zárult az első félidő, s vendégtalálattal indult a második játékrész is. Szerencsére azonban Herberték hosszú perceken át mindig tudtak lőtt góllal „válaszolni" a bekapott találatokra, így maradt a háromgólos hazai vezetés (15–12, 16–13).

Mindez egészen a 40. perc végéig tartott, egy perc alatt háromszor is eredményes volt a Törő vezérelte Tatabánya, s kiegyenlített (17–17), sőt, egy perc múlva már a Tento-ETO futhatott az eredmény után (17–18).
Tóth László, a hazaiak edzője a jól bevált fegyverrel próbálkozott: támadásban a kapus helyett is mezőnyjátékos volt a pályán. A taktika ezúttal nem vált be igazán, bár több gólt is elért így az együttes, de sajnos kapott is, s bő egy perccel a vége előtt eldőlt minden kérdés: négy góllal vezetett a Tatabánya. A végén még tudott faragni hátrányából a csapat, de fordítani már nem tudott.

Tóth László: – Játékosaim mindent kiadtak magukból, csak sajnálatos módon ez nem mindenkinél az NB I-es szintet jelenti.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világranglista-pontokat lehet szerezni a Tour de Hongrie-n

A Tour de Hongrie, a legnagyobb magyar kerékpárverseny idén ünnepli 80. születésnapját, de nemcsak… Tovább olvasom