Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tento-ETO: Az alsóház legjobbja

Az alsóház első helyén végzett a Tento-ETO a legutóbbi bajnokságban. Érdekesség, hogy a legkevesebb gólt dobták és kapták a rájátszás során. Örömteli, hogy a csapat gerince együtt maradt.

A tavalyi negyedik hely után a hetedik helyen végzett a Tento-ETO a májusban befejeződött bajnokságban. Első hallásra ez visszaesésnek tűnik, de aki csak egy kicsit is ismeri a győri férfi kézilabdát, az tudja, ez az eredmény is tiszteletet parancsol Tóth László együttesétől. A vezetőedző – ahogyan az elmúlt években mindig – most is kihozta a maximumot a társaságból, s az alsóházban nagy fölénnyel szerezte meg az első helyet.

Elfogytak a balkezesek

A történet tavaly nyáron kezdődött, mikor a balkezes játékosok sora (Iváncsik, Bősze, Bakos, Horváth Sz.) távozott az együttestől, s helyükre új játékosokként Józsa és a visszatérő Struhár érkezett. Tóth László így emlékszik a felkészülés elejére:

„ Nem volt egy egyszerű feladat szerkezetileg összerakni a csapatot azok után, hogy alig maradt a jobb oldalon bevethető játékosom. Összességében is úgy vélem, a mezőnyből a rajtig mi gyengültünk a legjobban. A cél a tavalyi negyedik helynek köszönhetően most is a felsőházba jutás volt, de azt azért látni kellett, a két csapat között nagy volt a különbség. Túlzottnak tartottam az elvárást, az elején talán még a biztos bentmaradásra sem fogadtam volna szívesen. Persze nem olyan fából faragtak, hogy feladjam."

Kellett is a hit, az önbizalom, hogy a csapat is elhiggye, ezúttal is lesz keresnivalója. Félő volt, hogy a junior-világbajnokság miatt – mint ismeretes, a csapat szövetségi kapitánya Tóth László – a legfontosabb időszakból hiányzik az edző, de végül ezt is megoldotta a szakvezetés.
„ Segítőmmel, Deáki Istvánnal évek óta együtt dolgozunk, szinte már egymás gondolatait is ismerjük, hasonló a habitusunk is. Mindent aprólékosan átbeszéltünk, s ez alapján ő irányította a felkészülést, amíg én a brazíliai vb-n voltam a juniorokkal. »Dekának« elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a rajtra egy egészen ütőképes csapat körvonalazódott. A felkészülési tornákon, különösen a Balaton-kupán ugyanis már látszott, van spiritusz a társaságban."

Elmaradtak a bravúrok

Ennek ellenére az első hatba nem sikerült bejutni a gárdának, de ez szinte kizárólag csak a zöld-fehéreken múlt.

„ Idegenben sokkal jobb teljesítményt kellett volna nyújtanunk. Ahhoz, hogy reális eséllyel beszélhessünk a felsőházról, több bravúrt kellett volna elérnünk. Szigetváron, Békésen és Nyíregyházán közel is voltunk ehhez, de az utolsó pillanatokban elúszott a győzelem vagy a döntetlen. Meg kell jegyeznem azt is, hogy vendégként nagyon kevés gólt dobtunk, enélkül viszont nehéz jó eredményt produkálni. Különösen a komolyabb játékerőt képviselő csapatok ellen."

Ezzel arra utalt Tóth László, hogy az alsóházban sem szórta a gólokat a Tento-ETO, de így is biztosan szerezte meg a hetedik helyet.

Kevés gólt dobtak és kaptak

„ Előzetesen úgy tizenhárom-tizennégy pontot terveztem ahhoz, hogy biztosan elsők legyünk az alsó hatosban. Tizenöt lett belőle úgy, hogy a hat gárda közül messze mi lőttük a legkevesebb gólt, igaz, mi is kaptuk. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy kapusaink kiemelkedtek a csoport másik öt csapatának hálóőrei közül. Nem véletlen, hogy Tatai mellett Gerháth is újra válogatott lett. Összességében a csapat hozta a tőle vártat. Ugyanez igaz az EHF-kupára is, ahol az első fordulóban kivívott továbbjutás után csak egy hajszál választotta el a gárdát az újabb körbe jutástól."

A következő idényben kupameccset nem játszik a Tento-ETO, ám az előzőnél jobb csapat kialakítására van remény. Távozik ugyan a Szegedre igazolt Szabó Péter, valamint Gyáfrás Dávid, de rajtuk kívül mindenki marad, s a Fotextől kapott kölcsönjátékosokkal kiegészülve talán van esély arra, hogy ismét az első hat közé verekedje magát a Tento-ETO.

A felkészülés egyébként hétfőn indul. Ekkor még itt lesz Tóth László, ám egy rövid ideig megint távozik, a juniorválogatott ugyanis kijutott az EB-re. Ahogyan korábban, úgy most is Deáki István veszi át a stafétabotot arra az időre.

Így értékelt Tóth László

Gerháth Zoltán: Rutinos kapushoz méltóan jól oldotta meg feladatát.
Tatai Péter: Jó teljesítményt nyújtott, de a sportban nagyon fontos a tiszta fej is.

Struhár Péter: Leginkább átlövőposzton volt a csapat nagy hasznára.
Szalafai Gábor: A végén nem egy alkalommal nyújtott elismerésre méltó teljesítményt.

Fodor Krisztián: Hajtós, küzdős játékos. Számomra ő volt az év legkellemesebb meglepetése.
Józsa Dávid: Ameddig fizikálisan rendben volt, addig teljesítménye a legjobbak között volt.

Gyáfrás Dávid: Olyan edzőre van szüksége, aki inkább dicsér, biztat.
Szabó Péter: A sok sérülés akadályozta az igazán kiugró teljesítményben, de három meccsen így is döntő érdemeket szerzett a jó eredményben.
Konkoly Tamás: Nagyon vártam már tőle ezt az extra teljesítményt. Ezt most ki is hozta magából, s ez nekem nem volt meglepetés.
Herbert Gábor: Szeretném, ha ennél még jobban játszana a következő szezonban.

Kányai Róbert: Védekezése miatt szeretjük. Ami elvárható tőle, azt meg is csinálja.
Remete Róbert: Amilyen körülmények között kézilabdázott, ahhoz képest jó volt az összteljesítménye.
Nyikes Csaba: Ötven százalék kiemelkedő játék, ötven százalék gyenge produkció. Mindent elmond róla, hogy a tavalyi 32 gólja után most 90-et lőtt. Ha elhiszi, hogy jó játékos, még többre viheti.

Cifra Tibor: Volt egy ötmeccses sorozata a balszélen, ahol sokat segített, de igazából a következő szezonban derül ki, lesz-e belőle NB I-es szintű játékos.

Kovács Ádám: Az egész év legkellemetlenebb csalódása, de még fiatal, így előtte áll a jövő.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matáv FC Sopron: Megkezdődött a felkészülés

Megkezdte a közvetlen felkészülést a következő bajnoki évadra, ma pedig már felkészülési mérkőzést… Tovább olvasom