Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Tavasszal még veretlen a Fradi

Rangadót rendeztek az Üllői úton, a tavasszal még veretlen Ferencváros a Honvédot fogadta. A találkozó esélyesének előzetesen a Gellei Imre vezetése alatt igencsak összekovácsolódott Fradi tűnt, és a zöld-fehérek erre nem is cáfoltak rá.
Erőszakosan és lendületesen kezdett a hazai gárda, ami még jobban érvényesül azáltal, hogy a vendégek csak nehezen vették fel a ritmust. A 26. percben aztán góllá érett a Fradi-fölény: Jovánczai talált közelről a kapuba, sőt, 10 perc múlva az előrehúzódó Balog megduplázta az előnyt. A hajrában egy óriási védelmi hibát Schrancz használt ki, így maradt izgalom a második félidőre is.

A szünetben cserékkel próbálta frissíteni csapatát Aldo Dolcetti, de ez nem igazán sikerült, a zöld-fehérek sorra vezették veszélyes akcióikat. Újabb találatot azonban "csak" büntetőből sikerült szerezniük, méghozzá Lipcsei révén. A hajrában sem változott a játék képe, Tőzsér szögletei rendre parázs szituációkat okoztak Tóth Iván kapujánál, de végül nem lett kiütés a vége.

Összességében teljesen megérdemelt ferencvárosi győzelem született, a piros-feketék nem sokat tettek a pontszerzés érdekében.

Gellei Imre (FTC): - Nagyon tartottam a találkozótól, hiszen a Honvéd szervezett csapat. Úgy érzem, végül magabiztos játékkal nyertünk, és annak különösen örülök, hogy fiataljainak helyt álltak a fegyelmezett vendégekkel szemben.

Aldo Dolcetti (Honvéd): - A vereség ellenére elégedett vagyok, igazságos eredmény született. Az eredmény ellenére folytatjuk a megkezdett utat. A mérkőzésnek voltak szép momentumai, igazi harc folyt a pályán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Felcsút SE-vel is lehet focizni az új videojátékban

A Pro Evolution Soccer játék legújabb verziójának magyarításakor a munkát végző szakemberek… Tovább olvasom