Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Tartani a tavalyi szintet

Ősze Attila, a megyei szövetség elnöke immár harmadik ciklusát tölti a vezetői tisztségben.

Ősze Attila
Új sorozatot indított a Kisalföld, amelyben a megyei szakszövetségek elnökei értékelik saját testületük tevékenységét, szólnak örömeikről és gondjaikról, valamint jövőbeli terveiket is bemutatják.

3. A megyei cselgáncs- vagy másik nevén dzsúdószövetség 16 szakosztályt tömörít 800 versenyzővel. A legbüszkébbek talán junior Európa-bajnokukra, a koroncói Tutti JK színeiben versenyző Bejczi Zsuzsannára. Évente megyei edzőtábort szerveznek Mosonmagyaróváron 100–120 gyermek részvételével.

Ősze Attila, a megyei szövetség elnöke immár harmadik ciklusát tölti a vezetői tisztségben. Mint mondja, az országos és regionálishoz képest a megyei szövetségnek nincs olyan nagy szerepe, ám tennivaló így is bőven akad.

– Minden évben egy megyei viadalt szervezünk Levélen, a versenyek többsége azonban regionális szinten zajlik. Tizenhat szakosztályunk közül a győri Nicsit, a koroncói Tuttit és a mosonmagyaróvári Delta SE-t emelném ki. Velük együtt összesen nyolcszáz igazolt dzsúdós van a megyében. Évente egy edzőtábort is szervezünk nekik Mosonmagyaróváron. Az ehhez szükséges összegeket eddig megyei és Wesselényi-pályázatokon nyertük el.

Anyagi gondok természetesen – mint minden sportágban – nálunk is akadnak. Ennek ellenére az utóbbi két évben nagyjából állandósult ez a nyolcszázas dzsúdóslétszám, ám korábban egyre fogytak a versenyzőink. Néhány éve a Nemzeti alaptantervben is szerepelt még a küzdősport „fejezet": így szakkörökön és iskolai oktatás keretében is megismerhették a gyerekek a sportág alapjait. Mosonmagyaróváron 1998-ban öt serdülő magyar bajnok versenyzőnk volt: megelőztük ebben a korosztályban a két legnagyobb hazai dzsúdós klubot, a BHSE-t és az UTE-t. Később aztán más városok iskoláiba kerültek ezek a gyerekek, s inkább – érthető módon – a tanulást választották.

Győrben két évvel ezelőtt sikerült egy régiós edzőközpontot kialakítani, mely sok tehetséges fiatal felkészülését segíti. Az idei terveink között szerepel, hogy megtartsuk tavalyi eredményeinket. A nyári edzőtáborunkra pedig keressük az anyagi forrásokat, hisz a Wesselényi-pályázat megszűnt: valószínűleg szülők segítségére is szükségünk lesz – mondta Psze Attila.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Királynő korona nélkül

Új sorozatot indított a Kisalföld, amelyben a megyei szakszövetségek elnökei értékelik saját… Tovább olvasom