UNI SEAT Győr – Jekatyerinburg 45-85 (13-26; 20-20; 5-20; 7-19)
Utolsó Euroliga-mérkőzését játszotta hazai pályán az UNI Seat Győr együttese a világsztárokkal felálló Jekatyerinburg ellen. A győrieknél térdsérülés miatt nem léphetett pályára Sujanova.
Az első percekben felváltva estek a kosarak, a zöld-fehéreknél a kezdő ötösből négyen is eredményesek voltak, míg a vendégeknél Bird és Parker szerzett pontokat.
Füzy Ákos csapata sokáig tartani tudta magát, ám az első negyed vége előtt könnyed kosarakkal tíz pont feletti előnyt szerzett az orosz együttes.
A folytatásban valamelyest sikerült felzárkózniuk Rasheedéknak, ám a palánk alatt kitűnően játszó Grudának köszönhetően ismét elléptek a vendégek. A kilátogató nézők közül többen azt gondolták, hogy eldőlt a mérkőzés, de a győriek szép kosarakkal igyekeztek tartani a lépést. Főként Hollingsworth és Vince volt eredményes a hazaiaknál, így mindkét együttes azonos pontszámmal zárta a negyedet.
Fordulás után a gyors lerohanásainak köszönhetően hamar húsz pont feletti előnyt szerzett a világ egyik leggazdagabb csapata, amely már a forduló előtt továbbjutott a csoportból. A második félidőben látszott a két csapat közötti különbség, a győriek sok labdát adtak el, míg a kitűnően védekező orosz csapat látványos pontokat szerzett.
Egy felmérés szerint, tizenháromszor több pénzből gazdálkodó Jekatyerinburg végül könnyed negyvenpontos győzelmet aratott az UNI SEAT Győr ellen.