Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Tárgyalások Baumgartner érdekében

A Baumgartner Team továbbra is többszintű tárgyalásokat folytat Baumgartner Zsolt F1-es karrierjének folytatása ügyében. Ennek részeként Budapesten több napon át tartó megbeszéléseket folytatott Rick Gorne, az első magyar Forma-1-es pilóta menedzsere.
"Folyamatosak és eredményesek az eddigi tárgyalások, melyek folytatásaként három napot töltöttem Budapesten. Rendkívül jó benyomásokkal utazom vissza Magyarországról, hiszen az általam megismert társaságok képviselői komoly lehetőségeket látnak Zsolt pályafutásának támogatásában" - idézte Rick Gorne-t a Baumgartner Team sajtóközleménye. "Bízom benne, hogy hozzávetőleg egy hét múlva már nem csak kecsegtető lehetőségekről, hanem konkrét eredményekről is beszámolhatunk majd Zsolt pályafutásának folytatása ügyében."

Baumgartner Zsolt egyelőre nem csak a tárgyalások eredményeire vár, hiszen tanulmányaival kapcsolatban is vannak még kötelezettségei. "Most legkomolyabban a vizsgáimra készülök a győri főiskolán, de természetesen folyamatosan teljesítem az edzésprogramomat is, hiszen nem lazíthatok" - nyilatkozta Baumgartner. "Úgy készülök a 2005-ös évre, hogy bármelyik pillanatban bevethető legyek. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Gorne úr nagyszabású elképzeléseit rendkívül kedvezően fogadták a hazai partnerek, így komoly remény van arra, hogy a tavalyinál jobb feltételek közepette folytathassam Forma-1-es pályafutásomat."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiesett a Real Madrid a spanyol labdarúgó Király-kupából

Mégis megnyerte 1-0-ra a Messina az Atalanta elleni mérkőzést. Kiesett a Real Madrid a spanyol… Tovább olvasom