Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Talmácsi elsőből második

A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor a második lett vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei hetedik futamán, a Katalán Nagydíjon.
A Bancaja Aspar csapat Apri- liával versenyző magyar motorosa ezzel ismét az élre került a vb-pontversenyben és 13-mal előzi meg csapattársát, a spanyol Hector Faubelt.

A rajt után az első kockából startoló Talmácsi visszacsúszott a harmadik helyre, a nyitókör végén azonban már a második volt csapattársa, a spanyol Sergio Gadea mögött.

A második körben Mattia Pasini kicsúszott az egyik kanyarban, az olasz hatalmasat bukott, majd feltápászkodott és dühében megrugdosta a motorját.

Féltávnál Gadea egy kissé meglépett, mögötte Faubel és a cseh Lukas Pesek, Talmácsi pedig a negyedik volt, majd tíz körrel a vége előtt egy rövid ideig ismét a magyar száguldott az első helyen.
Öt körrel a zárás előtt továbbra is Gadea vezetett, Talmácsi lecsúszott a hetedik helyre.

Négy körrel a vége előtt Pesek összekoccant Faubellel, mindketten buktak, a magyar ezzel már a negyedik volt.

A két KTM-es, Kojama és Krummenacher pokoli száguldásba kezdett és átvették a vezetést. A hajrában óriási csata alakult ki az élbolyban, a magyar motoros óriási tempót diktálva feljött a második helyre, de a japán Kojamát már nem tudta megelőzni.

A vb-pontverseny állása a hetedik futam után (még tíz van hátra):
1. Talmácsi 115 pont, 2. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 102, 3. Lukas Pesek (cseh, Derbi) 94.

Az ausztrál Casey Stoner nyert a MotoGP-ben. A 21 éves ausztrál klasszisnak ez volt a negyedik futamgyőzelme a mostani szezonban. A második helyen az ötszörös világbajnok olasz Valentino Rossi végzett, míg a harmadik a hazai közönségkedvenc Dani Pedrosa lett. A világbajnoki pontversenyben Stoner 14 pontos előnyre tett szert Rossi előtt.

A 250 kcm-ben a spanyol Jorge Lorenzo (Aprilia) győzött, Tóth Imre a 22. helyen végzett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Józsi György új kihívás előtt

Győrbe igazolt a volt zalaegerszegi Józsi György s három évre kötelezte el magát a zöld-fehérekhez. A középpályásnak a ZTE-nél lejárt a szerződése, úgy érezte, új célokra volt szüksége. Tovább olvasom