Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Szupermaraton: rendőrök a célban

A soproni sportcentrumtól indult tegnap reggel 7 órakor a XIV. Bécs–Budapest szupermaraton Győrig tartó, 116 kilométeres szakaszának versenye. A férfi egyéni indulóknál ismét Vozár Attila győzött.
Befutó: Szabadfi Árpád, Holló Sándor és Bárány István a célban.
A Bécs-Budapest futóverseny tegnapi napján Sopronból Fertődön, majd a Hanságon és Bősárkányon keresztül vezetett a mezőny útja Győrig, az egyetemi sportcsarnok célszalagjáig. A több mint félezer futó mellett túrakerékpárosok és görkorcsolyázók is rótták a kilométereket. A férfiak futóversenyénél az első napi győztes, Vozár Attila ismét az első helyen ért célba, alig valamivel több mint kilenc óra alatt teljesítette a 116 kilométeres távot. A futóversenyen részt vett több illusztris személyiség is, a győri rendőrcsapathoz csatlakozott például dr. Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány, dr. Holló Sándor győri rendőrkapitány és Bárány István önkormányzati képviselő is.


– Prült hosszú ez a táv, de valahogy vonzza az embert, hogy teljesítse – mondta Föl- dingé Nagy Judit sikeres maratoni távfutó. – Csapatban már részt vettem ilyen versenyen, egyszer talán ki fogom próbálni egyéniben is.

– Óriási teljesítmény kell, hogy valaki lefussa ezt a nem mindennapi távot – kezdte Káldi Zoltán volt olimpiai döntős hosszútávfutó. – Én is szerepeltem már váltóban ezen a viadalon, de egyéniben nem indultam volna semmiképpen sem.

A verseny leghosszabb résztávját, 115,6 km-t teljesítettek tegnap a szupermaraton résztvevői, egyéniben és csapatban, valamint voltak, akik kerékpárral és görkorcsolyával is versenyeztek.

A Sopron–Győr közötti szakaszon információnk szerint egy kisebb baleset is történt: autó ütött el egy résztvevőt, de szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett a kerékpáros. A verseny a mai nap folytatódik, délelőtt tíz órakor az egyetem mellől rajtol a mezőny, a cél: Tata.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Michalczewskinek nem sikerült

Julio Cesar Gonzalez egy szoros mérkőzésen, megosztott pontozással legyőzte a lengyel klasszist, aki… Tovább olvasom