Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Szünet után győri parádé

A Ferencváros kezdte jobban a találkozót, a győriek idegesnek tűntek, ami az idő múlásával tanácstalanságba ment át.

A Ferencváros kezdte jobban a találkozót, a győriek idegesnek tűntek, ami az idő múlásával tanácstalanságba ment át. A védekezés nem igazán akart összeállni a hazai oldalon, míg a Fradi kapuja előtt a vállalkozó kedv tűnt el a győri játékosokból, ami pontatlan átadásokkal és lövésekkel párosult. A helyzet csak akkor változott, amikor Kovacsicz Tóthot zavarta védekezésben.

Ebben a két percben fordított is az Audi-ETO, deaz első játékrész során csupán ekkor volt az előny a hazai együttesnél. A hátralévő húsz percben viszont futott az eredmény után a címvédő, mert Tóth Tímea és az ETO-hoz tartó Katarina Mravikova találataival négy góllal elhúzott a vendéggárda, noha többször is volt lehetőség a fordításra, de ilyenkor menetrendszerűen jöttek a már említett hibák. Várható volt, hogy a szünetben megpróbálja rendezni a sorokat Róth Kálmán, a hazai csapat trénere, s ennek jelei alig tíz másodperc után látszottak is a fordulást követően. Görbicznek ugyanis ennyi idő kellett csak a gólhoz.

A következő támadásból ugyan betalált az FTC, demár ekkor látszott, hogy sokkal keményebb, agresszívebb védőfallal lesz dolguk Tóthéknak. Ez be is igazolódott a folytatásban, s négy perc alatt kiegyenlítettek a győri zöld-fehérek, majd a vezetést is átvették. Németh András időt kért ugyan, de ez sem használt, a lendületbe jött győri csapat Bradeanu triplájával először szerzett jelentősebbnek mondható előnyt (25–22). Mindez megnyugtatta az Audi- ETO játékosait, akik ekkor már szebbnél szebb megoldásokat mutattak be.

Különösen az ekkor pályára lépő Radulovics vált igazi vezéregyéniséggé, aki három gólja mellett több remek passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. Sorra lőttea gólokat Bradeanu is, míg Görbicz az akciógólok és gólt érő átadások mellett hidegvérrel értékesítette a heteseket. A feljavult védekezésről sok mindent elmond, hogy az első félidei tizennyolc bekapott gól helyett a második harminc percben huszonkét perc alatt csak tízet tudtak lőni a vendégek. A végén már csak a különbség volt kérdéses, s végül az Audi-ETO hét góllal győzött, ezzel jelentős lépést tett a bajnoki cím megvédése felé. Róth Kálmán: – A csapatot a szünetben fel kellett világosítanom a célokról. Az eredmény azt mutatja, ez sikerült. Németh András: – Az első félidőben remekül játszottunk, szünet után elfáradtunk, s nem tudtuk azt a teljesítményt megismételni. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Haláltáncra'' készül Vipera kihívója?

Pénteken este a Pro-Box Promotion szombathelyi bokszgálájánvédheti meg először IBO-világbajnoki címét a Győrben készülő, bokasérüléséből felépült Kovács „Vipera" Attila. Ellenfele a remek rekorddal rendelkező amerikai Robert Frazier lesz. Tovább olvasom