Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Szülővárosába tért vissza

Az ETO FC legújabb szerzeményét, Mátyus Jánost több együttes is csábította, mégis Győrt választotta.

Vincze Ottó (középen) és Mátyus János (jobbra) egy csapatban.
A válogatott védő a hét közepétől csatlakozik a Tatán edzőtáborozó csapathoz.

Mátyus János nem zárt rossz idényt, az Admira Mödlingben. Az osztrák bajnokságban huszonegy mérkőzésen lépett pályára, s három gólt szerzett. A napokban három évre Győrbe, szülővárosába szerződött. Az ETO FC legújabb igazolása hasfalhúzódása miatt egyelőre még nem kapcsolódott be a győri csapat tatai felkészülésébe.

– Csak a hét második felében utazom a többiek után, addig kezeltetnem kell sérülésemet – mondta el érdeklődésünkre a 34-szeres válogatott futballista.

– Jó teljesítményt nyújtott az osztrák együttesben, úgy tudjuk, elégedettek is voltak a játékával, mégsem maradt. Miért?

– Nagyon jól éreztem magam Ausztriában, s nagyképűség nélkül kijelenthetem, a csapat egyik meghatározó játékosa voltam. Sajnos egy olyan szerződést tettek elém, amit nem tudtam elfogadni, ezért Magyarország mellett döntöttem.

– Pedig a Rapid Wien is szerződtetni szerette volna.

– Igen, sőt, több osztrák együttes is jelezte, hogy szívesen leigazolna. Velük sem tudtam megegyezni, mert úgy gondolom, ha egyszer külföldön játszik az ember, akkor azt úgy is honorálják.

– Debrecenbe is hívták, hogyan került Győr a képbe?

– Az ETO ajánlata jött a leggyorsabban és a többi közül a győri csapaté volt a legszimpatikusabb. Sokan nem tudják, de Győrben születtem, nyolcévesen kerültem a fővárosba, édesapám jelenleg is a városban, az egyetemen dolgozik. Ez mind közrejátszott abban, hogy elfogadjam a klub által kínált korrekt szerződést.

– Több olyan játékos is futballozik az ETO-nál, aki korábban csapattársa volt.

– Így van, nem lesz idegen a közeg. Lendvai Mikivel a Ferencvárosban, Vincze Ottóval a német Cottbusban, míg Kenesei Krisztiánnal a válogatottban játszottam együtt.

Sokak szerint a magyar élvonal csapatai közül az ETO-nak lesz a legerősebb a játékoskerete. Ön szerint mire lehet képes ez az együttes?

– Mivel külföldön játszottam, nem ismerem túlságosan a magyar élvonal csapatainak játékerejét. Mindenesetre, ha csak a neveket, vagyis a játékosokat nézzük, igazuk lehet azoknak, akik jó teljesítményt várnak az ETO-tól. Még véletlenül sem szeretném elkiabálni, de úgy gondolom, komoly eredményekre lehet képes a következő bajnokságban ez a győri csapat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lampardot leigazolná a Real Madrid

Frank Lampardot, a Chelsea angol válogatott labdarúgóját leigazolná a Real Madrid. A hírt a játékos… Tovább olvasom