Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Születésnapra B válogatottság

Labdarúgás - Pálfi Antal, a Győri ETO egykori B válogatott balszélsője szombaton ünnepli hetvenötödik születésnapját. Játékosként és edzőként több mint harminc évet töltött a klubnál.
Ha becsületes nevén mutatkozik be, kevesen tudják, kiről van szó, Pálfi „Totó"-ként azonban már ismerősen cseng a neve.

– Amióta az eszemet tudom, mindenki így szólít, de az okát nem tudom. Arra tippelek, a Totó a Tóni egyik becézett változata lehet, de egy biztos, hogy semmi köze az ismert szerencsejátékhoz – kezdi mosolyogva Pálfi Antal, a Győri Vasas ETO egykori villámléptű balszélsője.

Tősgyökeres győri, Gyárvárosban született, a városrész megyei osztályú klubjában kezdett futballozni, majd még révaista diákként átigazolta a vagongyári egylet.

– Még érettségi előtt, 1951-ben bemutatkozhattam az NB I-ben. Baróti Lajos volt az edzőnk és egy Budapesti Dózsa elleni hazai meccsen állított a kezdőcsapatba. Az ellenfelem a válogatott jobbhátvéd Balogh II volt. Szívesen emlékszem egy későbbi újpesti összecsapásra is. A Megyeri úton akkor először nyert az ETO, két gólt én lőttem Henni Gézának.

A fényképeket nézegetve felötlik egy népligeti mérkőzés, amikor 2–1-re győzték le a fénykorukat élő Puskásékat. Megjegyzi, hogy nekik általában máskor is jól ment a foci a nagy hírű Honvéd ellen.
A születésnapi ajándékok közül az egyik legmaradandóbb minden bizonnyal a tizenkilencedikkel kapcsolatos, mert azt egy B válogatottsággal ünnepelhette.

– Majdnem napra pontosan a születésnapomon, 1952. október 19-én játszottunk Brünnben. Óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy bekerültem a csapatba, mert a magyar foci akkor volt a zeniten, minden posztra több játékos közül lehetett választani. A legjobbak között szinte csak világklasszisok léptek pályára. Lámpalázas voltam és sajnos nem ment jól a játék, így Sós Károly edző jogosan cserélt le a szünetben, a helyemre a Vasasból Csordás Lajos állt be.
Azt mondja magáról, a gyorsaság mellett a technikás megoldások tartoztak az erényei közé, a keménység és a jó fejjáték azonban hiányzott a repertoárjából.

– Palotai Jancsival és Karcsival együtt 1956-ban disszidáltunk – vagy nem is tudom, most hogyan kell mondani – Németországba. Freiburgban futballoztunk az NB II-es csapatban, aztán különböző körülmények miatt 1958-ban úgy döntöttünk, hogy hazatérünk. Itthon az ETO-ban folytattam a játékot Karcsival együtt. Kint megtapasztaltam, hogy szakmát kell szerezni, mert csak a futballból nem lehet megélni. Ezért beiratkoztam a villamosipari technikumba, ez viszont azzal járt, hogy bár 1963-ig az első csapat keretéhez tartoztam, a végén már kevesebbet játszottam. Hidegkuti Nándinál nem is kaptam lehetőséget, így nem voltam tagja a bajnokcsapatnak sem.

A krónikák szerint az ETO-ban 130 meccsen 27 gólt szerzett. Edzősködni a Győri Dózsánál kezdett, 1967-től ’71-ig dolgozott itt, fél szezonban az NB I/B-s együttest is irányította. Aztán az Élelmiszer SE következett, majd húsz esztendőn át az ETO-nál többnyire valamelyik ifjúsági csapat edzője volt. Egy évig az NB I-es gárdát is vezette, de az eredménytelenség miatt lemondott. Dolgozott Bajcson és újra a Dózsánál, tíz évvel ezelőtt hagyott fel az edzősködéssel.

– Időközönként még járok ETO- és DAC-meccsekre, a televízióban pedig főként az angol és a német találkozókat nézem meg. Örülök, hogy az ETO-nál jó kezekben van a klub és a csapat, szerintem a mostaninál fényesebb sikereknek is örülhetnek majd nemsokára a szurkolók. Harmincnyolc évet dolgoztam a vagongyárban – itthon csak ez az egy munkahelyem volt –, több mint harminc évet töltöttem az ETO-ban, ezek egy életre szóló kötődést jelentenek számomra. Sokat köszönhetek a családnak, mindig biztos hátteret jelentett számomra. Két gyermekem eddig három unokával ajándékozott meg, de karácsonyra meglehet a negyedik is.

Ők is köszöntik majd a barátokkal együtt, hiszen „Totó" hiába nem szereti a felhajtást, csak egyszer hetvenöt éves az ember...

A B válogatottban 1952-ben. Hátsó sor, balról: Börzsei (Bp. Bástya), Kovács II (Bp. Bástya), Pálfi (Győri Vasas), Szojka (Salgótarján), Bányai (Bp. Honvéd), Aspirány (Dorog), Budai II (Bp. Honvéd), Sós Károly szövetségi kapitány (a háttérben). Guggoló sor: Deák (Bp. Dózsa), Bakonyi (Dorog), Tóth II (Csepel), Gellér (Bp. Bástya).
Pálfi Antal
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabó Nándor duplázott

Torna - A győri Szabó Nándor két első helyet szerzett a tornászok múlt hét végi szerenkénti országos… Tovább olvasom