Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Sztevanovic bravúrokkal segíti a Győri ETO csapatát

Labdarúgás - Szasa Sztevanovic, a Győri ETO szerb kapusa magabiztos teljesítménnyel és több bravúrral járult hozzá a zöld-fehérek eddigi kiváló szerepléséhez. Kérvényezte a magyar állampolgárságot.
Remekül szerepel a bajnokságban a Győri ETO, a zöld-fehérek immár 16 mérkőzés óta veretlenek. Fölényes győzelmet arattak a Nyíregyháza elleni szezonnyitón (5–0), a második fordulóban felülmúlták a háromszoros bajnok Debrecent (3–1) is, legutóbb pedig a Tatabányával szemben szerezték meg a három pontot idegenben (1–3).

Szasa Sztevanovic, az együtes szerb kapusa nem ritkán bravúros védésekkel járult hozzá a győzelmekhez. Elég csak a legutóbbi, Tatabánya elleni mérkőzést említeni, amikor egygólos győri vezetést követően a bal felső sarokból ütötte ki Megyesi László szabadrúgását.

Nem csoda, hogy a csapat egyik alapemberének számít, hosszú ideje kirobbanthatatlan a kapuból. Az eddigi sikeres szereplés titkáról így nyilatkozott:

„Nagyon jól sikerült a törökországi edzőtáborozásunk – mondta érdeklődésünkre Szasa Sztevanovic. – E mellett kellő önbizalommal vágtunk neki a tavaszi szezonnak. Úgy érzem, hogy nagyon együtt van a társaság. Kiváló a hangulat, masszívak és stabilak vagyunk, most nehéz bennünket legyőzni. Az első ötben szeretnénk végezni, de szerintem ennél több is van a csapatban. Motivációnak bőven elég, ha csak ránézünk a tabellára és azt látjuk, hogy a listavezető MTK csupán négy ponttal előz meg bennünket. Bizakodó hangulatban várom a következő meccseket. Remélem, hogy szombaton sok szurkoló látogat ki a Siófok elleni hazai találkozónkra."

A kapus szerint stabli védelem játszik előtte, így gyakran előfordul, hogy egy-egy találkozón kevesebb alkalommal kell védenie.

Igaz, akkor legtöbbször két-három bravúrra van szükség – folytatta Sztevanovic. – Több mint háromszáz élvonalbeli mérkőzés van mögöttem, rutinos kapusnak vallhatom magam, így számomra ez nem okoz gondot."

Köztudott, hogy Zoran Supic személyében Sztevanovic egyik honfitársa is a csapatban futballozik, mégis előfordult, hogy a pályán nem értette meg magát a szerb védővel.

„Az egyik találkozón azt kiabáltam, hogy »Jövök!«, ám mivel ő nem beszél magyarul, nem értette, hogy mit mondok neki. Sokszor tényleg elég furcsa, hogy valakihez magyarul, máshoz pedig szerb nyelven kell szólnom a pályán – mondta végül Szasa Sztevanovic."

A roppant szimpatikus és közvetlen kapus egyébként családjával együtt – ötéves kisfia győri óvodába jár – remekül érzi magát hazánkban. Jól mutatja ezt, hogy kérvényezte a magyar állampolgárságot is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Győri ETO FC mégsem kéri a szegedi művész Fehér-szobrát

Győr–Szeged - A Győri ETO FC-nek nem kell a szegedi Kligl Sándor Fehér Miklós bronz… Tovább olvasom