Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Sztárparádé a női Krasznai-kupán

Kosárlabda - Nem túlzás azt állítani, bombaerős lesz az idei női Krasznai Ferenc-emléktorna, amelyet október közepén rendeznek. Előtte egy hónappal a férfiak küzdenek a Krasznai-kupáért.
Amint arról a szerdai sajtótájékoztatón Bácskai Kornél, a viadalt szervező megyei szövetség elnöke beszámolt, a férfiak tornáján szeptember 14. és 16. között a két soproni együttes, a sÖrdögök és a SMAFC mellett a bajnoki ezüstérmes Körmend és az osztrák Klosterneuburg áll rajthoz.

A hölgyeknél valóban káprázatosnak ígérkezik az október 12. és 14. között rendezendő viadal. Ezen részt vesz a magyar bajnokság – és kupa – első három helyezettje, a házigazda MKB-Euroleasing Sopron, a MiZo-Pécs 2010 és a Szeviép-Szeged együttese. A három legjobb magyar együttesen kívül a szlovák bajnok Kosice csapatát láthatják majd a szurkolók az MKB-arénában.

A négy csapatból három – a soproniak, a pécsiek és a kassaiak – az Euroligában indul, tehát a szervezők nem túloztak, amikor azt állították: idén a legrangosabb magyar női felkészülési torna lesz a Krasznai-emléktorna.

A cél egyébként, hogy a sorozat idővel Európa egyik legnagyobb, legerősebb szezon előtti rendezvényévé nője ki magát, már csak azért is, mert két év múlva rendezik a jubileumi 25. emlékversenyt. A sporttelevízió jelezte: „érdekli" a torna, elképzelhető, hogy tévéközvetítés is lesz az idei eseményről.

Ami a bajnok és kupagyőztes soproni együttest illeti, amint arról Török Zoltán ügyvezető beszámolt, szerdán két újabb játékos, a két
fiatal szerb kosaras, Jelena Milovanovic és Irene Matovic kapcsolódott be a felkészülésbe Sopronban. Most már hatan vannak, s kettesével „szállingóznak", mert eredetileg Kocsis és Eördögh kezdte meg a felkészülést, majd a magyar válogatott keretszűkítése után érkezett Semsei és Horti. Most jött a két ifjú szerb kosaras, akik korosztályos világversenyeken az egész nyarat végigkosarazták, így három hét pihenő után érkeztek Sopronba.

A horvát Iva Sliskovicnak szeptember 11-én kell edzésbe állnia, a fennmaradó hat játékos EB-pótselejtezőt játszik. Török Zoltán reméli, a legkésőbb a négy magyar játékos és Székely Norbert, a szakvezető csatlakozik majd a Sopronban dolgozó kerethez, a bolgár Albena Branzova és az ukrán Olekszandra Gorbunova valamivel előbb. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a mieink a pótselejtezőt megnyerve kijutnak az EB-re...

A válogatottbeli szereplést befejező játékosok az utolsó mérkőzésük után egy hét pihenőt kapnak, s azt követően kell edzésbe állniuk Sopronban.

Botár László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesternégyest ért el a remek győrújbaráti csatár

Labdarúgás - Csapata összes találatát vállalva négy gólt rúgott a hétvégi mérkőzésen Varga Csaba, a… Tovább olvasom