Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Szövetségi kapitányok kerestetnek

Kézilabda - Nem szerepelhet olimpiai kvalifikációs selejtezőn a magyar férfiválogatott, így a jelenlegi kapitány, Skaliczky László szerződése megszűnt. A napokban a női válogatott kispadjáról Németh András állt fel, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy rövid időn belül két új kapitányt kell kineveznie a honi szövetségnek.
„Elbuktunk, elbuktam!"

Nem sikerült egyik célkitűzést sem teljesíteni, így a magyar férfiválogatott nem szerepelhet a pekingi olimpián és a legjobb hat közé sem jutott be a norvégiai Európa-bajnokságon.

Pedig Skaliczky László szövetségi kapitány csapata nem játszott rosszul a kontinenstornán. Legyőzte az élmezőnyhöz tartozó spanyolokat, nagy csatában alulmaradt a világbajnok németekkel szemben, majd magabiztosan diadalmaskodott a fehéroroszok felett.

A középdöntőben már nem a magyarok mellé állt a szerencse. A svédek hat másodperccel a vége előtt egyenlítettek, aztán jött az EB legrosszabb félideje és az Izland elleni súlyos vereség. A címvédő franciák elleni szép siker nem ért semmit, a csapat középdöntős csoportjában a negyedik helyen végzett.

Vajon a jövőben melyik csapatnak mutathatja majd az irányt Skaliczky László?


A még kvótát nem szerzett válogatottak közül az EB-ről kettő indulhatott olimpiai selejtezőn, ez a norvég és a svéd csapat lett.
A magyarok búcsújának több tényezője is volt. Nem kellett volna pontot veszíteni a svédekkel szemben és utólag kiderült, elég lett volna öt góllal kikapni Izlandtól. Az is megfelelő lett volna, ha a svédek nem dobnak üres kapus gólt az utolsó másodpercben az ellenük mindenképpen győzni akaró spanyoloknak, vagy a norvég gárda nem egyenlít a horvátok ellen a legvégén, vagy ha a németek négy góllal nyernek a svédek ellen, vagy a svédek nyernek a németek ellen bármilyen arányban...

„Túl sok a ha. Saját kezünkben volt a sorsunk, és nemcsak a mostani EB-n, hanem a tavalyi vb-n is. Több esélyünk volt, nem éltünk vele. Elbuktunk, elbuktam" – mondta tömören Skaliczky, aki nem kíván foglalkozni a jövőjével. Annyi biztos, szerződése ezzel lejárt, hiszen a csapat biztosan lemarad az olimpiáról. Gyaníthatóan tehát új kapitánya lesz a férfiválogatottnak.

Titkos jelölt

A március 28–30. közötti olimpiai selejtezőre készülő magyar női csapat élére is új szakvezetőt kell kinevezni, miután Németh András a közelmúltban felállt a kispadról. Hogy pontosan ki lesz az utód, az a január 31-i elnökségi ülésen dől el.

Vanyus Attila, az MKSZ győri alelnöke elmondta: a jelölt megvan, ám nevét jövő csütörtökig nem árulja el.

Kiss István elnök elviekben már megállapodott az illetővel, de kinevezéséhez még szükséges az elnökség jóváhagyása is. Hogy kiről van szó, azt ne kérdezze, mert nem árulhatom el" – nyilatkozott szűkszavúan Vanyus Attila.

Annyi információ azért kiszivárgott, hogy magyar edzőben gondolkozik az MKSZ, s a testület szeretné visszaállítani azt a helyzetet, amihez Németh András kinevezése előtt tartotta magát, vagyis nem jelenleg klubedzőként dolgozó szakembert választana.

Ha ez valóban így van, akkor biztosan kiesik Konkoly Csaba, az Audi-ETO, Zsiga Gyula, az FTC, Köstner Vilmos, a Derecske és Imre Vilmos, a Dunaferr edzője. Sokan szívesen látnák a szövetségi kapitányi pozícióban Róth Kálmánt, aki jelenleg a győri klub szakmai igazgatója, valamint a juniorválogatott szövetségi edzője. A szakembert megkérdeztük, valóban szóba került-e a neve, de ő határozottan nemmel válaszolt.

Jövő héten eldől, melyik kapitánnyal pacsizhatnak Pálingerék.

„Senki nem keresett ilyen ügyben a szövetségtől. Nyilván minden edző álma, hogy egyszer a felnőttválogatottat irányíthassa, ugyanakkor ez most nem éppen egy hálás feladat. Nekem megvan a feladatom a győri és a magyar utánpótlásban" – mondta az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar edzője.

Olyan megoldásról is lehet hallani, hogy a Kiss Szilárd és Gyurka János páros lehet a befutó. Előbbi pillanatnyilag csapat nélküli, míg az egykori veszprémi átlövő az osztrák utánpótlás-válogatottat irányítja.
A Zuhanyhíradóban a Hajdu János–Marczinka Zoltán kettőst is az esélyesek között emlegetik, hiszen mindketten a szövetség alkalmazásában állnak.

Nem lenne elképzelhetetlen Kovács Péter kinevezése sem, noha ő nemrég a török szövetségnél lett szakmai igazgató. Viszont a 2001-es junior-vb-n ezüstérmes lett a csapattal, azaz kiválóan ismeri azt a korosztályt, melyre épül(het) a válogatott.

Olyan hír is napvilágot látott, hogy Skaliczky László ül át a női válogatott kispadjára – sokak szerint emiatt vállalt feladatot a Debrecen női csapatánál –, míg a férfiakat Mocsai Lajos irányítaná a jövőben, aki hasonló megfontolásból lett a nyáron az MKB-Veszprém vezetőedzője. Ráadásul vele korábban – igaz, annak már több mint húsz éve – vb-ezüstig jutott a férficsapat.

Ezen variációnak egyébként ellentmondanak Vanyus Attila szavai, ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a férfi EB alatt tárgyalt volna Skaliczkyval ilyen eshetőségről az MKSZ-elnök.

Olvasóink írták

  • 1. 621 2008. január 26. 07:59
    „Pedig, az utolsó előtti bekezdésben foglaltakat nagyon szívesen látnám én is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei bajnokság a láthatáron

Teremfutball - Egyre népszerűbb megyénkben is a teremfutball, a megyei szövetség futsalbizottságának… Tovább olvasom