Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Szóhoz jutott soproniak

Van két remek női kosárlabdacsapata Sopronnak. Szeretik is az együtteseket a szurkolók, erre bizonyság volt mind a GySEV-Orsi–BEAC, mind pedig a Postás–Nagykanizsa találkozón a kilátogató szimpatizánsok vastapsa, akik ha nem is voltak túl sokan, kifejezték elismerésüket a csapatok nagyszerű produkciói láttán.
Eördögh 34 pontjára szükség volt, hogy a Postás száz pont fölé jusson a Nagykanizsa ellen.
Azt azonban a soproni szurkolók között jó néhányan fájlalják, hogy szinte nincs is helyi születésű, Sopronban nevelkedett játékos a csapatokban, viszont külföldiből és fővárosi illetőségű játékosból annál több szerepel.
Nos, a múlt hét végi két sima mérkőzésen szerencsére a két soproni együttes szakvezetője több, a hűség városában született fiatal tehetségnek is lehetőséget tudott adni, hiszen a GySEV-ben Dirk Bevilaqua Honti Katának, a Postásban pedig Meszlényi Róbert Takács

Diánának és Farkas Petrának is lehetőséget adott a saját nevelésű játékosok közül.
Mint köztudott, az eredményes szereplés érdekében kell igazolni kész játékosokat itthonról vagy külföldről egyaránt. Ebben a roppant eredménycentrikus sportvilágban nagyon nehéz betörni egy-egy fiatalnak. Pedig a helyi kötődés igenis fontos motiváló tényező lehet.

Ez a hétvége egy apró lépés volt mindannyiuk számára. Reálisan nézve valószínűleg a nagy rangadókon még nem, avagy csak végszükség esetén kapnak játéklehetőséget, de a soproni kosárlabdázás sorsát, jövőjét igazán a szívükön viselők remélik, hamarosan már a soproni csapatoknak lesznek soproni illetőségű kulcsemberei is.
Ami a köztudottan nehéz helyzetben lévő Postást illeti, miközben a vezetők szinte éjt nappallá téve dolgoznak a klub megmentésén, Meszlényi Róbert együttese a dolgok jelen állása szerint szerdán edzőmeccset játszik az osztrák bajnok Klosterneuburggal.
A GySEV csütörtökön lép pályára Vilniusban, az Euroligában, és ahhoz, hogy reményei egy biztató helyezésre a csoporton belül életben maradjanak, nyernie kellene a Baltikumban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vereséggel debütált az új stáb

Győri ETO FC–Tatabánya 1–2 (1–0) Győr, előkészületi labdarúgó-mérkőzés, 200… Tovább olvasom