Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Szlovákiában menedzser, fia a győri ETO-ban focizik

A tizenegy éves Miklós Viktor a Győri ETO játékosa annak ellenére, hogy édesapja a szlovák labdarúgó-szövetség menedzsereként dolgozik.

Miklós Béla a szlovák válogatott mellett dolgozik, fia, Viktor pedig a Győri ETO FC labdarúgója.
Miklós Béla a Szlovák Labdarúgó Szövetség marketingmenedzsere, természetes, hogy fia, Viktor is futballozik. Érdekesség azonban, hogy nem valamely szlovák együttes színeiben, hanem a Győri ETO FC-ben. Így ő és szülei is hetente többször megfordulnak a szlovákiai Csiliznyárad és Győr között.

„ Nem a fiam az egyedüli olyan játékos, aki Szlovákiából jár Győrbe edzeni, többen is ezt teszik" – kezdte Miklós Béla.
„ Egyébként arra, hogy miért Magyarországon játszik, egyszerű a magyarázat: Pozsony sokkal messzebb van, mint Győr, mindössze tizennyolc kilométerre lakunk a megyeszékhelytől. Ráadásul – igaz, nem vagyok labdarúgó-szakember – úgy látom, hogy az ETO-nál eredményes utánpótlás-nevelés működik."

Miklós Béla korábban több alacsonyabb osztályú együttesben futballozott, jelenleg pedig a szlovák labdarúgó-válogatott mellett tevékenykedik.
„ A nyolcvanas években kezdtem el foglalkozni reklám- és televíziós jogdíjak eladásával. Többek közt a magyar nemzeti csapat közvetítéseinek értékesítésénél is közreműködtem. Szlovákiában valamivel nehezebb a dolgunk, mert a jégkorong bizony erős konkurenciát jelent."

A Miklós családban nemcsak az egyébként kitűnő tanuló Viktor, de az idősebb Mátyás is a labdarúgás szerelmese. P szerepelt már a szlovák utánpótlás-válogatottban is, de édesapja szerint Dunaszerdahelyen nem volt lehetősége továbbfejlődni. Priskin Tamás, az ETO egyik erőssége is szlovák állampolgár, honosítása folyamatban van. Miklós Béla szerint érdekes a párhuzam, de családjukban nem tervezik a váltást.
„ Tehetséges a kisebbik fiam, de még nem tudni, válogatott labdarúgó lesz-e belőle. Magyar nemzetiségűek, de szlovák állampolgárok vagyunk. Most a határ másik oldalán élünk, nem tudom elképzelni, hogy lakhelyünkön valaha változtatnánk."

S ha már szóba került a válogatottság, természetesen kíváncsiak voltunk, Miklós Béla melyik gárdának szorít, amikor a magyar és a szlovák együttes csap össze egymással.

„ Annak kimondottan örülök, hogy a két ország labdarúgó-szövetsége között nagyszerű, szinte baráti kapcsolat alakult ki. Általában a szlovákoknak drukkolok, nekik dolgozom. Ismét hangsúlyozom, nem vagyok labdarúgó-szakember, de úgy gondolom, hogy jelenleg hasonló játékerőt képvisel a két nemzet válogatottja. A bravúr, vagyis kijutni a világbajnokságra annak a csapatnak sikerülhet, amelyik le tudja győzni közvetlen riválisait."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Peirsol világcsúcsot úszott 100 méter háton

Az amerikai Aaron Peirsol 53.17 másodperces idővel új világcsúcsot állított fel a férfi 100 méteres… Tovább olvasom