Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Szívesen jutna hatról a hétre

Magyar Kupa-lázban ég Sopron. A hét végén az MKB-arénában rendezik a női kosárlabda MK négyes döntőjét.

Magyar Kupa-lázban ég Sopron. A hét végén az MKB-arénában rendezik a női kosárlabda MK négyes döntőjét a Szeged, a Pécs, a BSE és a házigazda MKB-Euroleasing részvételével.

A soproni együttes még nem nyert Magyar Kupát. Most, hazai környezetben itt a lehetőség. Annál is inkább itt van, mert szerepelni fog a zöld-sárga együttesben egy olyan játékos, aki igen-igen jártas a kupagyőzelem „tudományában". A nyáron Pécsről érkezett Károlyi Andreáról van szó, aki nem kevesebb mint hat alkalommal volt kupasiker részese csapataival.

A kitűnő bedobó érdeklődésünkre elmondta, egyszer-egyszer nyert kupát a BSE és a Ferencváros együttesével, négy alkalommal pedig a Pécs kosarasaként. Kupagyőzelmek vonatkozásában természetesen nagyon szívesen jutna hatról hétre. A következőket mondta a soproni esélyekről: „Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, az első és legfontosabb, hogy most még gondolni sem szabad arra, mi lehet a döntőben. Csak az előttünk álló feladatra szabad koncentrálni, azaz a BSE elleni találkozóra. A városmajoriak a közelmúltban saját pályájukon harmincnyolc percen át vezettek a Pécs ellen. Ez mindenképpen figyelmeztető jel kell hogy legyen nekünk arra: csak végig teljes koncentrációval sikerülhet túljutni a BSE csapatán. Nagyon remélem, a soproni közönség ott lesz a csapat mögött hatodik játékosként."

A múlt hét végi súlyos pécsi bajnoki vereség és annak esetleges utóhatásai kapcsán a klasszis bedobó annyit jegyzett meg: „Annak a meccsnek az a tanulsága, hogy mind a kupadöntőn, mind pedig a bajnokság hátralévő részében nagyságrendekkel okosabban kell játszani annál, mint ahogy ott kosárlabdáztunk."

Saját Magyar Kupa-„históriája" kapcsán Károlyi Andrea még elmondta, amikor csapatával a négyes döntőben túljutott az elődöntőn, s bekerültek a fináléba, akkor a döntőben csapataival mindig diadalmaskodott...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bozsik Pétert kérik fel szövetségi kapitánynak

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke Bozsik Pétert kéri fel szövetségi kapitánynak… Tovább olvasom