Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Szintig szállt a gerely

Rangos meghívásos nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek a hét végén Győrött. A fiatal tehetségek mellett felnőtt válogatottak is rajthoz álltak. Kiss György egykori Európa-válogatott, olimpikon futó tiszteletére emlékversenyt rendeztek és emléktáblát avattak.

Szombaton Győrött a Dózsa-pályán rendezték meg az Olimpiai Reménységek Versenyét. Az eredetileg négy visegrádi ország részvételével tervezett versenyen idén Lengyelország nem vett részt, így mintegy kétszázötven magyar, szlovák, cseh, katari és kuvaiti,sportoló mérte össze erejét.
A sporteseményt Jungi Csaba, Győr város alpolgármestere, valamint Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója nyitotta meg.
A magyar élvonal egy része is rajthoz állt a viadalon, de jelen volt néhány, a pályafutását már befejezett nemzetközi klasszis; például a kislányáért szorított Galina Csisztjakova, aki távolugrásban a mai napig világcsúcstartó.
A verseny végére maradt a csattanó. Gerelyhajításban Horváth Gergely első kísérletére 81.01 méteres egyéni csúcsot ért el, és túldobta az Európa-bajnoki kiküldetési szintet.

A versenysorozatot a Kiss György-emlékverseny zárta, amely után a pálya bejáratánál emléktáblát avattak a legendás győri futó emlékére.
A MASZ szakmai igazgatója szerint Győr évente legalább egy, hasonlóan
rangos atlétikai megmérettetés házigazdája lehet.

Eredmények:

100 m, férfiak, felnőttek: 1. Kovács Viktor (Soproni AC) 10.60, 2. Farkas Attila (Bp. Spartacus) 10.63, 3. Khaid Obaidly (katari) 10.66. Juniorok: 1. Saad F. Shuhwani (katari), 2. Dohar Zoltán (KSI), 3. Villangó Roland (Hevesi SE). 200 m: 1. Németh Roland (Soproni AC) 21.17, 2. Németh G. (Soproni AC) 21.59, 3. Horváth K. (Favorit AC) 22.13. 800 m: 1. Lajcak Matus (szlovák) 1:53.37, 2. Molnár (ARAK) 1:53.73, 3. Bokodi (Hunyadi DSE) 1:55.73. 3000 m: 1. Esô András (VEDAC) 8:43.82, 2. Magyar (szlovák) 8:48.85, 3. Donka
Nők, 100 m, felnőttek: 1. 1. Lôrincz Krisztina (Honvéd) 12.07, 2. Wéber (Honvéd) 12.28, 3. Farkas (Spartacus) 12.73. Juniorok: 1. Bazatova Kristyna (cseh), 2. Rózsa Zsófia (Bp. Honvéd), 3. Szabó Ágnes (KARC). 200 m: 1. Szabó Enikő (Szolnoki MÁV), 2. Lőrincz Krisztina (Bp. Honvéd), 3. Wéber Kinga (Bp. Honvéd). 800 m: 1. 800 m: 1. Nagy Viktória (MAC-Népstadion) 2:15.93, 2. Papp (Salgótarjáni AC) 2:17.05, 3. Vajda (MAC-Népstadion) 2:17.88. 3000 m: 1. Kocsis Judit (KSI) 2. Kovács Zsófia (GYÖTRI), 3. Molnár Barbara (MAC-Népstadion). 100 m gát: 1. Bobková Miriam (szlovák) 13.54, 2. Durkó Eliána (GEAC), 3. Adamiková Alzbeta (szlovák). 400 m gát: 1. Gácsi Judit (Gödöllôi EAC) 62.55, 2. Komlóssy (Honvéd) 64.94.2000 m akadályfutás: 1. Leitold Veronika (VEDAC), 2. Arany Gitta (Bp. Honvéd), 3. Nép Adrienn (Bp. Honvéd). Magasugrás: 1. Stahl Ágota (VEDAC) 181, 2. Bódi (FTC) 176. Távol: 1. Babos Rita (Gyôri Dózsa) 607. Hármas: 1. Ajkler Zita (NYVSC) 13.40, 2. Beszkrov naja (szlovák) 13.05, 3. Babos 12.88 Kiss György-emlékverseny, 1500 m, férfiak: 1. Csillag Balázs (AC Szekszárd), 2. Bodor Olivér (PVSK), 3. Árpási Miklós (PVSK).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A program leállt, a stadion épül

A stadionprogram ellehetetlenült, jelentette ki lapunknak a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium… Tovább olvasom