Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Szétlövés két győri között

Győri aranyérmek születtek a szegedi országos bajnokságon. A Győri Vízisport SE két kajakosa harcol az olimpiai indulásért. Szegeden rendezték meg a kajak-kenu országos bajnokságot, mely egyben a második olimpiai válogató is volt.

A Győri Vízisport SE versenyzői ismét jól szerepeltek, hiszen a kajak párosok ezer és ötszáz méteres számában Benkő Zoltán (edzője Tóth László) a honvédos Beé Istvánnal első lett. Mindez azt jelenti, hogy ez az egység harcba szállhat még az olimpiai indulásért. A pénteki szétlövésen a hosszabbik távon a Bauer Márton, Siebel Lajos (Mezőgép, Csepel) duó, a rövidebbik távon pedig az olimpiai bajnok, a hétvégén második helyezett Kammerer Zoltán, Storcz Botond lesz az ellenfél.

Mivel Kammerer (edzője Sári Nándor) szintén a győri színeket képviseli, így az egyesület biztosan szerez újabb kvótát az athéni ötkarikás játékokra.

Kammerernek jutott aranyérem is, ugyanis a szintén olimpiai címvédő négyes tagjaként Vereckei Ákossal, Storcz Botonddal és Horváth Gáborral az oldalán megnyerte az ezerméteres távot.

Említést érdemel még a Szigeti Gergely, Kadler Viktor páros, ugyanis az újdonsült egység rögtön két aranyérmet lapátolt össze (Szigeti edzője: Borsodi Géza, Kadleré Sári Nándor). Kétszáz méteren kajak párosban és kajak négyesben – utóbbiban a szegedi Almási Gergely és Pusztai István ült még a hajóban – is az első helyen végeztek. Kadler egyesben ötszázon negyedik, kétszázon nyolcadik lett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul az EB: a házigazdák a görögök ellen

Általában nem a nyitómérkőzések egy-egy torna legszínvonalasabb meccsei. Könnyen elképzelhető, hogy… Tovább olvasom