Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Szenzációs bravúr

A magyar férficsapat bejutott a négy közé a Győrben zajló 15. egyetemi és főiskolás asztalitenisz-világbajnokságon, a hölgyek viszont elbúcsúztak. Ebben a versenyszámban ma már bajnokokat avatnak az egyetemi csarnokban.

A csoportküzdelmek során a magyarok női együttese csoportjában a harmadik helyet szerezte meg, ezzel elesett a továbbjutástól, de a férficsapat a második hely kiharcolásával a legjobb nyolc közé került. Kevés hiányzott ahhoz, hogy csoportelsőként a továbbjutáshoz vezető úton a könnyebb ágra kerüljön.

A győri Vígh Zsolt, a magyar ifjúsági válogatott edzője szerint mindenképpen figyelemre méltó, hogy a szinte teljesnek mondható ázsiai (japán, kínai, tajvani) csapatok jelenlétével igen magas színvonalú ez a vb. Az európaiak közül főleg a lengyelek tűnnek ki, akik ifjúsági Európa-bajnok együttesükkel tulajdonképpen a nemzeti válogatottat sorakoztatják fel, de a horvát csapat is igen erős. Soraiban a világhírű Surbek fiával, Dragutin Surbekkel nagy erőt képvisel. Éppen ezért nem volt szerencsés, hogy a magyar férficsapat ellenük mindjárt a nyitómérkőzésen rangadót játszott. Ezen a találkozón a magyarok az idei országos bajnok Fazekas Péter, valamint a főleg védekezésben jeleskedő Pattantyús Ádám győzelmével 2:2-re alakították a találkozót, s a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen is csak 2:3-ra adták meg magukat.

Ezt követően az oroszokat és a svájciakat is 3:0-ra győzte le a magyar csapat, s így jutott csoportmásodikként a legjobb nyolc közé. Ha a horvátokat is sikerült volna legyőzni, csoportelsőként a négy közé jutásért elkerülhették volna a nagyágyúkat. Ám a sorsolás szeszélye folytán a C csoportban minden ellenfelét 3:0-ra legyőző Kína jutott a magyar csapat mellé. A mieink azonban nem ijedtek meg, s óriási bravúrt végrehajtva Fazekas, Zwickl Dániel és Muskó Péter szenzációs játékával 3:2-re nyertek, s ma Tajv annal játszanak az elődöntőben.

A női csapat, miután 3:0-ra nyert a törökök ellen, szoros küzdelemben 3:2-re kikapott a lengyelektől, s ezzel el is szálltak a továbbjutást biztosító második hely elérésének reményei. Az utolsó találkozó a kínaiakkal már a papírforma szerint alakult lányainknak (0:3).

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeptember 12-én indulnak a sportolók a paraolimpiára

Szeptember 17-én újra sportolók "lepik" el Athén városát, ekkor kezdődnek ugyanis a XII. Paralimpiai… Tovább olvasom