Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Szemsérülés a pályán

Súlyosnak, tűnő, de végül szerencsés kimenetelű sportbaleset történt a csütörtöki Pannonhalma–Mosonszentmiklós megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzésen.
A találkozó utolsó perceiben a hazaiak labdarúgóját, Ress Attilát kellett elsősegélyben részesíteni. Tegnap a kórházban értük utol a játékost, aki elmondta: valószínű, egy vétlen ütés következményeként – amely az ellenfél egyik játékosától származott – hatalmas fájdalmat érzett arcának jobb oldalán és az egyik szemére – mint utólag kiderült, szerencsére csak átmenetileg – megvakult.

A játékos elmondása szerint úgy tűnik, nem szenvedett maradandó károsodást, állapota egyre javul. Tüzetes orvosi vizsgálaton esett át a győri kórházban, ahol megállapították: a retinája szerencsére nem sérült meg. A gyógyszeres kezelés hatására valószínű, hétfőn elhagyhatja a kórházat.

Nagy volt a kavarodás az esetet követően, több mint tíz percig állt a játék, óriási lökdösődés, kergetőzés kezdődött a sportpályán. Hogy nem történt egyéb sérülés is, talán csak annak köszönhető, hogy a „tettest" nem sikerült „utolérniük" a pannonhalmi játékosoknak...
Ress Attila szeretné mihamarabb elfelejteni a történteket és ha lehet, a jövő hét végén már pályára lépne a csapatában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irányítót igazolnának

Mozgalmas hét közben van a Soproni Ászok-SMAFC férfi kosárlabdacsapata. Szerdán kibővített elnökségi… Tovább olvasom