Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Szélsőbaloldali csoport vállalta magára az athéni robbantást

A Forradalmi Harc elnevezésű szélsőbaloldali csoport vállalta magára a múlt szerdán elkövetett athéni robbantásokat, egyúttal nem kívánatosnak nevezte az augusztusi olimpiára a görög fővárosba érkező látogatókat.
A csoport egy hosszú közleményt juttatott el a Pontiki című hetilaphoz, amelyben - az AFP szerint - többek között ez állt: "a nemzetközi tőke valamennyi képviselője, a világ zsoldos gyilkosai, továbbá kormányzati illetékesek, valamint az olimpiára látogató gazdag külföldi turisták egyformán nemkívánatosak Athénban".

Elemzők szerint a szervezet klasszikus antiimperialista nyelvezetet használ, amely emlékeztet az olyan mostanra gyakorlatilag felszámolt szélsőbaloldali csoportok korábbi megnyilatkozásaira, mint a November 17. vagy a Népi Forradalmi Harc.

Múlt szerdán három időzített pokolgép robbant Athénban egy rendőrőrsnél. A detonációk csak anyagi kárt okoztak, személyi sérülés nem történt. A kormány, illetve a szervezőbizottság, valamint a NOB részéről azóta többször hangsúlyozták, nincs olyan bizonyíték, ami alátámasztaná, hogy a merényletnek bármi köze lenne az olimpiához.

Denis Oswald, a koordinációs bizottság elnöke az utolsó ellenőrzést követően úgy nyilatkozott: a robbantások bárhol megtörténhettek volna. - Lokális eseményről van szó, amely ha nem is rendszeresen, de időnként előfordul. Ez nem befolyásolta a játékok biztonságosságával kapcsolatos állásfoglalásunkat - mondta szerdán.

A csütörtökön megjelent cikk azonban más megvilágításba helyezi a történteket. "Görögország erőddé változtatása, a NATO segítségül hívása, külföldi titkos ügynökségek jelenléte és tevékenysége a lehető legvilágosabban rávilágít arra, hogy a játékok kapcsán egyáltalán nem ünnepről van szó, mint ahogy azt a szervezők szeretik hangoztatni, hanem igenis háborúról" - áll a csoport közleményében.

A Forradalmi Harc korábban is követett el robbantásos merényleteket, sőt, állítólag már ez előtt, március 15-én is eljuttatta üzenetét az egyik lapnak, amely azonban azt "politikai okok miatt jegelte". A múlt szerdai akció felvállalására csütörtökön került sor, éppen akkor, amikor két kisebb gázpalackkal ismeretlen tettesek újabb robbantásos merényletet hajtottak végre egy Athén melletti banképület ellen. A detonáció csekély anyagi károkat okozott, és senkinek sem esett bántódása. A robbanószerkezetek az Alpha Banknak a görög fővárostól 25 kilométerre délkeletre lévő Vuolában lévő fiókintézményénél, a pénzkiadó automata közelében léptek működésbe, napra pontosan három hónappal a nyári játékok kezdete előtt. Ez a pénzintézet az olimpia egyik görög nemzeti támogatója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordnevezés

Rekordnevezés érkezett a hétvégi Sun-kupa kajak-kenu maraton országos bajnokságra. A győri… Tovább olvasom