Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Székely István nem félti a zöld-fehéreket

Kézilabda - Kettő plusz egy évre szerződött Győrbe Székely István. A jobbszélső öt év légióskodás után tért vissza Magyarországra. Főiskolai tanulmányai miatt döntött így, s kapóra jött az ETO FKC ajánlata.
Öt év idegenlégióskodás után Székely István úgy döntött, hazatér, s Magyarországon folytatja pályafutását. Választása a Győri ETO FKC csapatára esett.

„Nagy szerencsének tartom, hogy huszonkét évesen külföldre szerződhettem. Két évig Olaszországban játszottam, majd spanyol, svájci, végül egy görög együttes következett a sorban. Főiskolai tanulmányaimat mindenképpen szerettem volna befejezni, ezért döntöttem úgy, hogy újra itthon játszom" – mondta Székely István, aki a budapesti Heller Farkas-főiskolán turizmust és vendéglátást tanul.

Hála a külföldi tartózkodásnak is, három nyelven beszélek, németül, spanyolul és angolul. Ez a terület mindig is nagyon érdekelt. Győrött szerencsére respektálják, hogy tanulok. Ami viszont nagy szívfájdalmam, hogy nem tudtam együtt dolgozni Tóth Lászlóval, noha az ő hívószavára írtam alá a zöld-fehérekhez. Deáki István azonban legalább olyan habitusú ember, mint amilyen ő volt" – folytatta a hétszeres válogatott játékos, aki remekül érzi magát Győrben.

Bevallom, korábban szinte egyáltalán nem ismertem a várost, az elején kerestem is a helyemet, de már megszoktam, s nagyon meg is szerettem. A csapatban nagyon jó közösség alakult ki, s ez lehet az egyik legnagyobb erőnk. Igazi klasszis ugyanis nincs a keretben, de rendkívül egységesek vagyunk" – tette hozzá Székely István, akinek nagyon szimpatikus az a munka, amit az ETO-nál végeznek.

Sosem voltam az a kiugró tehetség, amit eddig elértem, azt leginkább szorgalmamnak, küzdeni tudásomnak köszönhetem. Ezért is pozitív az eddig Győrött eltöltött időszak, mert az egész csapatra jellemző ez a mentalitás, s emiatt is mondom azt, nem kell félteni a csapatot" – mondta végezetül a játékos, aki részleges bokaszalag-szakadásából gyógyul, ezért a Dunaferr és az MKB-Veszprém ellen szinte biztosan játszhat.


Szabó Gábor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: Helyén volt a szívük

Kosárlabda - A Kaposvár másfél perccel a vége előtt 60–52-re vezetett. Vetési egész pályás… Tovább olvasom