Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Szávay húgát győzte le

Tenisz - Szávay Ágnes húgát legyőzve lett országos bajnok Mikó Zsófia, a Győri RTC utánpótlás-teniszezője. Februárban rendezik Győrben a II. Regionális Teniszbált.
Újabb országos bajnoki címet szerzett Mikó Zsófia, a Győri Révfalui TC fiatal versenyzője. A  győri tehetség a 16 éves lányok kategóriájában nemrég Budapesten a magyar bajnokság döntőjében Szávay Ágnes húgát, Szávay Blankát győzte le. Mikó ezzel másodszor lett ebben a korosztályban országos bajnok, tavaly a soproni Babos Tímeával párosban ért el hasonló sikert.

A győriek utánpótláscsapata az utóbbi tíz év legjobb eredményét produkálta: tavaly a soproni és a szegedi együttes mögött harmadik lett a vidékbajnokságon.

Párosban is vége
Szávay Ágnes az egyes után női párosban is – az orosz Marija Kirilenkóval az oldalán – az első fordulóban búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A 11. helyen kiemelt magyar, orosz duó a Lindsey Davenport, Daniela Hantuchova amerikai, szlovák kettőssel találkozott, s 6:2, 7:5-re kikapott.
Szávay így már csak vegyes párosban maradt versenyben, ahol az indiai Leander Paesszal indul.
Az utánpótlásnál maradva, rangos verseny helyszíne lesz hétvégén a megyeszékhely. A Marcal-teniszcentrumban szombaton, vasárnap és hétfőn a Győri Révfalui TC és a Marcal-teniszcentrum közös szervezésében rendezik meg a Head-kupa, lány 12-es országos bajnokságot.

A felnőtt férfigárda idén már a Szuperliga mezőnyében szerepel. Cél, hogy a csapat megkapaszkodjon ebben az osztályban. A hölgyeknél az elvárás, hogy az ob II-ből az ob I-be jussanak fel.

A klub nyáron amatőr városi ranglistakörverseny rendezését tervezi. Erre, valamint a II. Regionális Teniszbálra – amelyet február 23-án a győri Rába Hotelben rendeznek – Soós Szabolcsnál a 70/381-5051-es telefonszámon és a gyrtc@citromail.hu e-mail címen lehet jelentkezni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az olaszoktól egy faxra sem futotta...

Labdarúgás - Csütörtökön tartotta volna taggyűlését az FC Sopron, mely a klub további sorsáról volt… Tovább olvasom