Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Szasa: ˝Bízni kell Kamenárban˝

Más eto-kapus is kapott olyan potyát, mint a szlovák portás.
Szasa Sztevanovic és Molnár Levente felidézi pályafutásából a maga „kamenáros" gólját.

Emlékezetes nap marad 2013. október 27. Lubos Kamenár életében. Az ETO kapusa a Puskás Akadémia elleni mérkőzés 7. percében a hozzá hazagurított labda kirúgásával olyan sokat várt, hogy azzal végül a közben eléfutó Lencse Lászlót találta telibe. A vendégcsatárról a labda a győri kapuba gurult és ezzel a góllal a Puskás FC kiegyenlítette az ETO két perccel korábban megszerzett előnyét.

A győri csapat szlovák válogatott kapusát, Lubos Kamenárt nagyon megviselte az eset, az ETO első számú kapitánya, a kapustárs, Szasa Sztevanovic azonban szívesen beszélt a meccsen történtekkel kapcsolatban.

Mindenben segíti a társat

„Elterjedt a pletyka, hogy a gól miatt kiabálás volt az öltözőnkben a meccs után, de ez nem igaz – kezdi Sztevanovic.

– Fenntartom a véleményemet, hogy Kamenár jó kapus és nagyon jó kapus lehet belőle. Minden tekintetben sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Voltak bravúros védései, de kapott olyan gólokat is, amelyeket talán elkerülhetett volna. Tény, hogy most hibázott, mert nagyon lassan akarta kirúgni a labdát. A hibáját felnagyítja, hogy a csapat nem tudott nyerni, pedig nagyon fontos lett volna a győzelem. A bakijából tanulnia kell és aztán minél hamarabb elfelejteni az egészet. Nekem az a dolgom, hogy ebben segítsem őt, biztassam, mert megérdemli. Bízni kell Kamenárban."

Egyébként Szasa Sztevanovicnak is volt része olyan potyagólban, mint amilyet Kamenár beszedett a Puskás FC ellen.

„A Haladással játszottunk Szombathelyen kupameccset abban az időben, amikor Egervári Sándor volt az edzőnk – meséli Szasa. – Völgyi Dani visszagurította a labdát, az lelassult a sáros pályán, amikor el akartam rúgni, a hazaiak csatára, Oross Marci beledobta magát a lövés útjába és a labda a hálómba vágódott."

Megviselte a hibája

Molnár Levente megközelítőleg száz alkalommal védte a Győri ETO kapuját az NB I-ben, később más csapatok kapusa is volt. Napjainkban – 2011 nyara óta – az egyesült arab emírségekbeli Al-Wahda utánpótlás-akadémiájának kapusedzőjeként dolgozik.

Még 1999-ben hasonló helyzetben kapott gólt, amikor egy Ferencváros elleni mérkőzésen Bükszegi Zoltánba lőtte a labdát.

„Azt hiszem, minden kapus életében eljön egy ilyen pillanat. Interneten épp néztem a mérkőzést, s mintha magamat láttam volna. Ilyen hiba a legnagyobbakkal is előfordul, a szerencsésebbek edzésen élik át, a nem túl szerencsésekkel bajnokin, esetleg BL-meccsen fordul elő. Bevallom, engem megviselt, amikor hibáztam, hiszen egy fontos mérkőzésen, éppen a Ferencváros ellen vétettem, amit azért nem nagyon felejtenek el a szurkolók. Nyilván Lubos Kamenárt is megviselte a hiba, akit egyébként az utóbbi idők legtehetségesebb külföldi kapusának tartok Magyarországon, s bízom benne, hogy tovább fejlődik Győrött. Lehet közhely, de az élet egy ilyen gól után is megy tovább, mindenképp el kell felejteni, túl kell lépni egy ilyen bakin."

Olvasóink írták

  • 6. Lacika62 2013. november 01. 16:56
    „Kovács László volt utoljára az ETO ban jó kapus! Azota csak keresik az utódját.....
    ButaiKr most nyüszíthetsz....”
  • 5. lászló8 2013. november 01. 10:34
    „Ráadásul Molnár azon a meccsen még egy óriásit hibázott,egy szögletnél nem jött ki jól,és Jagodics Zoli fejes góljával győzött 2:1 re a Fradi!!!”
  • 4. piroskaésabarkasz 2013. október 30. 23:38
    „Sok pontot hozzott már a csapatnak a védéseivel.Még a gép is hibázik néha-néha....Fel a fejjel Lubos!”
  • 3. BudaiKr 2013. október 30. 22:10
    „Mi bizunk Kameneszbe de benned nem bizunk jugó!”
  • 2. vadfruttik 2013. október 30. 17:57
    „Szasa és Molnár Levente pontosan jól tudják milyen az a potyagól.Kamenárnak ez volt az első bakija,igaz a meccsen volt másik is de ilyen van,a csapatnak ezt el kellett volna bírnia egy újonc PAFC-vagy minek is hívják-csapat ellen.”
  • 1. xverax 2013. október 30. 12:39
    „egyetlen ember a csapatban akit nem kellene bántani, ő legalább ér
    valamit.... csodálkoznék rajta ha kiabáltak volna vele az öltözőben!
    akkor a többit minimum le kellene fejezni a szünetekben, annyira
    gyenge mind!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Kupa - Gyirmót-Győri ETO

Győri derbit rendeznek a Magyar Kupában szerda este. A Gyirmót FC az ETO-t fogadja a legjobb 16 közé… Tovább olvasom