Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Szalay Balázs élete legjobb eredményét érte el a Dakar-ralin

"Sajnos az első ellenőrző pont után mintegy tíz km-t ráhúztunk a távra, mire megtaláltuk a helyes irányt" - nyilatkozott Szalay Balázs, aki Bunkoczi Lászlóval az oldalán a szerdai 22. helyével élete legjobb eredményét érte el a Dakar-ralin.
Szalay (jobbra) és Bunkoczi a 2004-es Dakaron
"Ekkor kellett megküzdenünk az első dűnékkel, amelyek tudatták velünk, hogy megérkeztünk Afrikába. Végül is könnyedén jutottunk túl az akadályokon, így bizakodó vagyok a holnapi és az azt követő dűnés napokat illetően. A második ellenőrző pont után az Opel Frontera futóműve is jelesre vizsgázott, hiszen a 130-140 km/órás tempó mellett rengeteg időt töltöttünk levegőben a nagy bukkanók miatt. A harmadik kontrollt követően aztán megint gyors szakasz következett, amelyen lehetőségünk nyílt a végsebesség tesztelésére is. Nagyon örülünk, hogy kockázatmentes, lendületes autózással ilyen jó eredményt tudtunk elérni."

A Szalay, Bunkoczi kettős összetettben a 25. helyen áll.

A motorosok mezőnyében már valamennyi magyar célba ért.

Eredmények, 6. szakasz, Szamara-Zuirát, 622 km (492 km gyorsasági):
autósok (94 célba érkezett alapján):

1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi Pajero) 4:00:29 ó
2. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi Pajero) 4:06:27
3. Saby, Perin (francia, Volkswagen) 4:07:55
...22. SZALAY BALÁZS, BUNKOCZI LÁSZLÓ (Opel Frontera) 5:03:08
...28. KIS SÁNDOR, CZEGLÉDI PÉTER (Nissan Pickup) 5:11:20
...38. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (Nissan Pickup) 5:33:34

Az összetettben:
1. Saby, Perin 9:22:31 ó
2. Alphand, Picard (francia, Mitsubishi Pajero) 9:23:11
3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen Touareg) 9:26:27:03
...25. SZALAY, BUNKOCZI 11:43:52
...34. PALIK, DARÁZSI 12:03:57
...92. KIS, CZEGLÉDI 19:30:20

motorosok (165 célba érkezett alapján):
1. Meoni (olasz, KTM) 4:37:14 ó
2. Ullevalseter (norvég, KTM) 4:38:52
3. Cox (dél-afrikai, KTM) 4:40:12
...29. VARGA ÁKOS (KTM) 5:49:53
...48. NAGY PÉTER (KTM) 6:12:50
...137. HERMANN HENRIK (KTM) 7:50:47

Az összetettben:
1. Despres (francia, KTM) 8:56:49 ó
2. Coma (spanyol, KTM) 8:57:24
3. Meoni 8:58:05
...35. VARGA 11:06:04
...44. NAGY 11:37:34
...149. HERMANN 14:52:10

kamionok:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, KAMAZ) 4:43:22 ó
2. Bekx, Willems, Maessen (holland, belga, DAF) 5:01:24
3. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, KAMAZ) 5:02:41

Az összetettben:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin 11:02:27 ó
2. Kabirov, Beljajev, Mokejev 11:28:01
3. A. de Azevedo, L. A. Azevedo, Martinec (brazil, Tatra) 11:36:26

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga és nagy Tovább száguld

Továbbra is remekül mennek a győri motorosok a 27. Dakar-ralin. Közülük ismét Varga Ákos volt a… Tovább olvasom