Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Szalai jános felajánlotta a lemondását

Kosárlabda Falco KC 108 S. Ászok- SMAFC 71 (34–16, 24–21, 30–22, 20–12) Szombathely, NB I-es férfimérkőzés, 700 néző. V.: dr. Páli, Kiss.
Bár nyerni indult Szombathelyre, két perc alatt elvesztette a meccset a soproni csapat. A Falco hol leindította Walkéékat, hol pedig felállt védelem ellen triplákkal szórta meg őket. Hiába kért időt 12–2-nél Szalai, semmi nem változott. Legfeljebb annyi, hogy két amerikai kosarasa, az első négy soproni pontot szerző McDaniel mellett Rawlins is be-betalált.
Az első negyed Pankár jóvoltából hazai triplazuhataggal zárult, az első tíz percben hét triplát dobott a Falco – ennyit a soproni „védekezésről"...

Hamar meglett a 20 pont a két csapat között, a második negyed elején is szinte minden akcióját kosárral fejezte be a szombathelyi csapat, szervezett, pontos, jól felépített akciók végén. Ezzel szemben a soproni támadójáték gyakorlatilag Rawlins betöréseiből állt. Pojbics beállásával felpörgött az Ászok-SMAFC játéka, szereztek egy-két labdát a vendégek, miközben a hazaiak mestere egyszerre pihentette Kálmánt és Pankárt. Nyugodtan megtehette...

A második félidő elején, Páli bíró fölöttébb ferde feldobására ugorva Vilcinskas rosszul fogott talajt, bokasérülést szenvedett, le kellett cserélni. A félidő első négy pontját Rawlins és Pojbics révén a soproniak dobták, és 20-on belülre kerültek. Váradi azonnal időt kért, majd sajnos visszaállt az első félidőbeli „rend". Sziporkáztak a szombathelyiek, ekkor Gráczer szórta a triplákat, Kálmánt pedig csak szabálytalanságok árán tudták megállítani a soproniak. Szalai János együttesének támadójátéka továbbra is Rawlins szólóira épült. Küzdött, hajtott, próbálkozott is becsülettel a derék jó Darecko, ám egy igen jó napot kifogó, szervezett csapat ellen egyedül – kevés volt.

Mint ahogy nagyon kevés, amit a soproni csapat mutatott az egyik, a bentmaradásért folytatott harcban riválisnak számító együttes otthonában. A negyedik negyedben volt már 40 pont is a különbség az egyetlen külföldit foglalkoztató Falco javára a három légióssal felálló soproniakkal szemben...

Csúfos, de sajnos a látottak alapján teljesen megérdemelt vereséget szenvedett a kilátástalanul játszó soproni csapat a minden tekintetben sokkal jobb Falcótól.

Váradi Attila:

– Jó ritmusban kezdtünk, sikerültek indításaink és a távoli dobások is bementek, így aztán elég hamar el tudtuk dönteni a mérkőzést.

Szalai János:

– Nincs mit mondanom!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Williams-vádak

A Forma-1-es Williams-istálló főmérnökének, Patrick Headnek úgy látszik nem volt elég, hogy… Tovább olvasom