Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Szabadidőpark lehet a pálya

Lezárult a kisbácsai volt Rekard-pálya tulajdonjogáról szóló jogvita. A sportpálya a földhivatali nyilvántartás szerint is az állam tulajdonába került. Szabadidős központ lehet a sporttelep területén.

Jogerősen is az államé lett a kisbácsai, egykori Rekard-pálya. A régóta vajúdó perben nemrég született ítélet a Győri Ítélőtáblán. A napokban pedig a földhivatali nyilvántartás szerint is az állam tulajdonába került a sporttelep, ami így – az elképzelések szerint – visszakerülhet az önkormányzat tulajdonába.

A pályát a valamikori beépítetlen területen Kisbácsa lakossága az akkori cégekkel együtt összefogásban építette. Sokak szerint egy idő után inkább a magánérdek dominált a sporttelep működtetésében, ezért lakossági bejelentésre az ügyészség kezdett vizsgálatot.

Több eljárás is indult. A pályát birtokló sportegyesületet a bíróság jogerősen megszüntette, az ingatlantulajdont az államnak adta, ám ez azért nem valósulhatott meg, mert az ítéletnek az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséig a pályát egy kft.-be menekítették, a tulajdont pedig rá is jegyezték. A felperes, az állam azonban ebbe sem nyugodott bele, tovább harcolt a terület visszaszerzéséért.

˝A földhivatali bejegyzést követően a vagyonkezelő részéről most már megkezdődhet a birtokbavételi procedúra – mondta Bárány István önkormányzati képviselő, aki a kezdetektől küzd a pálya visszaszerzéséért. – Fontos volt, hogy pont kerüljön az ügy végére, a bejegyzésekből kiderült, sorban álltak már a sporttelepért a leendő ˝tulajdonosok˝. Független bíróságokon háromszor mérettetett meg az ügy, mindhárom esetben az állam lett a nyertes, igaz, ez hosszú ideig, hat évig tartott. Sajnos ez idő alatt a sporttelepen álló épületrész nagyon siralmas állapotba került. Viszont a játéktér talaja rendkívül jó, még meg lehet menteni˝ – tette hozzá a képviselő, aki szerint egy szabadidős központ is épülhet a pályával együtt.

˝Célunk, hogy az államtól visszakerüljön önkormányzati tulajdonba a terület, ezt az elképzelést a város is támogatja, ezzel kapcsolatban megbeszélést folytattam a polgármesterünkkel. A pálya mögötti rész is önkormányzati terület, a területfejlesztési terv részeként egyesítve a kettőt a városrészben egy szabadidőközpontot lehetne kialakítani.˝

Az elképzelés szerint a pálya és környezete nem csupán sporttelep maradna.

˝Természeti környezetbe ágyazva épülhetne meg a központ, amelyben a sport mellett közösségi ház, pihenőpark is helyet kaphatna. Akár itt épülhetne fel a város legújabb multifunkcionális csarnoka is. Mindez most már az önkormányzaton múlik˝ – tette hozzá befejezésül a képviselő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újrajátsszák a sydneyi döntőt

Tíz év után megismétlik a sydneyi olimpia Dánia–Magyarország női döntőjét – jelentették… Tovább olvasom