Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

SVSE: újabb vereség, ezúttal a Nyíregyházától

Az SVSE szombaton olyan tettet próbált végrehajtani, ami idén még egy csapatnak sem sikerült a labdarúgó NB II-ben. Nekik sem ...

Soproni VSE-GYSEV – Nyíregyháza 0-1

Sopron, Városi stadion, 1.000 néző

Gólszerző: Sándor

A mérkőzés online tudósítása itt érhető el >>

Korábban írtuk:

Az SVSE szombaton olyan tettet próbál végrehajtani, ami idén még egy csapatnak sem sikerült a labdarúgó NB II-ben.A bajnokság 8. fordulójában az eddig minden mérkőzését megnyerő Nyíregyháza Spartacus látogat a Káposztás utcába. A héten sérülések és betegség is nehezítette a felkészülésünket.

Supka Attila szakmai igazgató: A tavalyi bajnokságban hasonló utat járt be a Nyíregyháza, mint a Sopron. A bennmaradásért küzdöttek, melyet osztályozó nélkül tudtak abszolválni.

Ennek a következménye lett, hogy a csapat 95 százalékát lecserélték és úgy tűnik, hogy a minőségi játékosok, akiket hoztak az NBII-ben meghatározó szerepet játszanak. Ennek köszönhető az eddigi jó szereplésük, azaz, hogy hét győzelem után érkeznek. A mi szereplésünk az elmúlt időszakban nem olyan volt, mint amit látni szerettünk volna, ez elsősorban az eredményekre mondható el.

Minden sorozat megszakad egyszer, ezt szeretnénk ezen a mérkőzésen bizonyítani a játékosokkal közösen, hogy több van ebben a csapatban. Amennyiben azokat a minőségi játékosokat megfelelően tudjuk semlegesíteni és helyzeteinket nagyobb arányban tudjuk értékesíteni, mint eddig, akkor van esély a három pont megszerzésére.

A várható kezdő: Halasi, Fazakas, Baranyai, Tóth M., Maráczi, Sifter, Fazekas, Nyilasi, Gaál, Szabó Zs., Szabó L.

Eltiltott nincs a keretben, Bognár, Czár, Erdélyi játékára biztos nem számíthat a szakvezetés a hétvégé

Olvasóink írták

  • 2. lahorvat@gysev.hu 2013. október 06. 23:08
    „Úgy gondolom a városhoz kötődésen kívül jó lenne valmi mást is felmutatni. Ez mind a két edzőre vonatkozik.
    Persze egy gólerős csatár és valami taktika sem lenne rossz. Egyiket sem lehetett eddig felfedezni!!”
  • 1. intar 2013. október 04. 14:03
    „0:5”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO: négy perc alatt lőtt három gól döntött - fotók

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában hazai pályán 4-1-re nyertek a zöld-fehérek a Pápa ellen. Tovább olvasom