Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

SVSE: közös a cél a szurkolókkal

A hűség városának a profi labdarúgást, az utánpótlás felfelé áramlásának lehetőségeit a város nagy múltú, patinás, 93. évében járó együttese, az SVSE-GYSEV NB II-es labdarúgócsapata jelenti. Az együttes szakvezetőjével, Supka Attilával beszélgettünk.

– Milyen érzéssel tért vissza Sopronba?

– Sopron a második otthonom, 1989 óta élünk családommal együtt a városban, de a mi szakmánk sajnos nem röghöz kötött. A múltról szép emlékeim vannak, az SLC-vel NB II-ben másodikak lettünk, az SVSE-vel feljutottunk az NB III-ba.

– A kitérő alatt szép szakmai sikereket ért el, maradt még valami a tarsolyban?

– A korábbi munkahelyeimen elért sikerek boldoggá tettek, de nem elégedetté. Az élet nem áll meg, remélem, hogy hazai pályán is lesznek sikerélményeim. Amit szakmai pályafutásom alatt elértem, az mind Csernai Pál nevéhez köthető. Óriási ember, sokat tanultam tőle. (Supka kétszeres magyar bajnok, kétszeres Szuperkupa-, egyszeres Magyar Kupa-győztes, a Honvéddal Európa-ligás, 2007-ben az év edzője volt – a szerkesztő.)

Supka Attila azt ígéri, csapata az elsőtől az utolsó percig küzdeni fog.
Supka Attila azt ígéri, csapata az elsőtől az utolsó percig küzdeni fog.


– Kész szakmai stábhoz érkezett, hogyan sikerült a beilleszkedés?

– Jó a kapcsolat a kollégákkal, maximálisan megbeszéljük a napi dolgokat, problémákat. Németh Zoltánnal már régi a munkakapcsolatom, Katona Sándor a játékostársam volt, akikkel még nem dolgoztam együtt, azokkal munkánk zökkenőmentes.

– A rajt jól sikerült, két mérkőzés, négy pont. Mit vár a következő fordulóktól, mi az elvárás a bajnokságban?

– Mindnyájan örülünk a sikeres, jó rajtnak, s a továbbiakban is eredményesek kívánunk lenni, mert akkor érnek sokat a megszerzett pontok. Az elvárás a biztos bent maradás, hogy még álmunkban se jöjjön vissza az elmúlt két év.

Supka Attila
Supka Attila


– A legutóbbi bajnoki után tett nyilatkozatában mire célzott, mikor türelmet kért a szurkolóktól?

– Alakulóban a csapat, hiszen nyolc új játékos érkezett, s új a szakmai stáb is. Hétről hétre építjük be az új játékosokat, kölcsönösen így ismerjük meg egymást. Ezt a folyamatot fel szeretnénk gyorsítani, azért kérjük a türelmet, a megértést, hogy játékosainknak az eredményes játékhoz meglegyen a kellő önbizalmuk. A Szigetszentmiklós elleni mér-
kőzés nagyon nehéz volt, de hála istennek megoldottuk. Aminek örülök, hogy látható volt az az akarat, amit a szurkolói ankéton megígértünk. Azt mondtuk: az első perctől az utolsóig küzdeni fogunk. A jövőben is azon leszünk, hogy kiszolgáljuk a szurkolóinkat. Közös a célunk, s ha eredményesek leszünk, akkor közösen ünnepelhetünk.

– A góllövés és a játék azért mintha akadozna. Van rá ellenszere?

– Át kell szoknunk egy új módszerre, ezt gyakoroljuk nap mint nap, a játékosok teljesítménye fokozatosan javul, partnerek mindenben.

– A fiatalokról mi a véleménye? Úgy tűnik, mintha félne mély vízbe dobni őket...

– A fiatalokra feltétlen számítunk, ezek a játékosok az edzéseken már bizonyítanak, rövid időn belül alkalmasak lesznek magasabb feladatok megoldására. Jó felmérő a Magyar Kupa, a Ligakupa. Sajnos van egy ördögi kör, eredménykényszer és fiatalítás. Ezt kell nekünk jól megoldani. Az biztos, hogy a fiatalok kapnak majd lehetőséget a bajnokságban is. Türelem kell, nem szabad megégetni őket. Fel kell őket építeni és akkor lehet rájuk számítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sorsolnak a BL-ben: első kalapban a Bayern, utolsóban a Napoli

A keddi és szerdai rájátszást követően az Európai Labdarúgó-szövetség kihirdette a hivatalos… Tovább olvasom