Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

SVSE: Faggyas Milán fél évre Sopronba szerződött

Tavasszal a Soproni VSE-GYSEV labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Faggyas Milán.

Tavasszal a Soproni VSE-GYSEV labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Faggyas Milán. A támadó pályára lépett a különböző korosztályos válogatottakban. A Diósgyőr, a Debrecen, a Budapest Honvéd, a Mattersburg és Szolnok csapatában is szerepelt. A24 éves játékos a Diósgyőr és a Honvéd színeiben az NB I-ben is játszott.

Faggyas Milán
Faggyas Milán


„Örültem Supka Attila megkeresésének, akivel korábban már dolgoztam együtt. A szakmai igazgató külön kérésére kerültem Sopronba, ismerem a szakmai munkáját, így szívesen mondtam neki igent. Szimpatikus számomra a város és a klub is, jó feltételek és körülmények mellett tudunk dolgozni.

Reális célnak tartom, hogy a tavasszal feljebb lépjünk a tabellán, amihez bízom benne, hogy én is hozzá tudok tenni. Fél évre írtam alá, abban maradtunk, hogy nyáron értékeljük a teljesítményem és az alapján döntünk a folytatásról" – fogalmazott Faggyas Milán.

A labdarúgó nem ismeretlen közegbe került, hisz korábbi csapatainál és az utánpótlás válogatottakban már szerepelt együtt néhány Vasút játékossal.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO - Kamenár marad?

Az ETO keretéből Lázok János Pakson folytatja a felkészülést a tavaszi idényre. Tovább olvasom