Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 24°C Még több cikk.

Súlyos sérülés után tért vissza

Labdarúgás - Egy becsúszást követően szenvedett öt hónappal ezelőtt nyílt kartörést Vass András a Répcementi SE játékosa, aki majd féléves kihagyás után tért vissza a pályára. Maradandó sérülései lettek.
Még egy korábbi Fertőrákos elleni megyei II. osztályú mérkőzésen esett olyan szerencsétlenül a Répcementi SE futballistája, Vass András, hogy darabokra törte a karját.

A futballista egy becsúszást követően érkezett úgy a talajra, hogy a nézők, valamint játékostársai legnagyobb döbbenetére karján szilánkos, nyílt törést szenvedett. Az eset után azonnal mentőt hívtak, s kórházba szállították a szerencsétlenül járt labdarúgót, akit kétszer is meg kellett műteni.

Nos, azóta a futballista újra pályára lépett, sőt eredményes is volt, gólt szerzett az elmúlt bajnoki mérkőzésen. Gyógyulása azonban nem teljes.
„Csavarok tarják össze a karom és nem tudom teljesen behajlítani. Két hetente még mindig kezelésekre kell járnom a kórházba" – említette érdeklődésünkre a középpályás, akinek könyöke is gyakran kiugrik szalagjainak gyengése miatt. Így még hátra van több rehabilitációs kezelés is. A futballistának a hétköznapokban ugyan nem okoz gondot a sérülés, ám a helyzet a futballpályán már egészen más.

„Próbálok ügyelni az ütközésekkor és a bedobásokat sem erőltetem, pedig régebben mindig én végeztem el utóbbiakat" – mondta.
A pedagógus fiatalember gyakran gondolkodik azon, miért nem fejezi be a labdarúgást.

„A szenvedélyem ez a sport és a csapat érdekeit nézem mindenek felett. Remélem, soha többé nem történik hasonló baleset velem" – tette hozzá befejezésül a labdarúgó.


Varga Alexandra

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Zsivótzky: újabb nagy egyéniség távozott

Életének 71. évében, súlyos betegség után elhunyt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, a… Tovább olvasom