Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Súlyos sérülés: a sípcsontja tört el az Audi ETO szélsőjének

Az Audi ETO szélsője, Szegedi Orsolya hosszú kihagyás után az elmúlt év végén állhatott újra edzésbe. Nemrég egy újabb szerencsétlenség történt, eltört a sípcsontja.
Dr. Balogh Péter egyből megoperálta az eset után a játékost. Jelentjük: Orsi jól van!

- Mi történt , emlékszel egyáltalán?

- Futottam a kapu felé, nem volt körülöttem senki, felugrottam, és akkor volt egy hangos reccsenés. Tudtam rögtön, hogy nagy a baj, iszonyúan fájt. Utána már nem minden tiszta, igaz megpróbáltam már sokszor visszaidézni, hogy mi és hogyan történt. A lányok ott voltak körülöttem, nagyon segítőkészek voltak, de azt hiszem ők is megijedtek. Azóta már meglátogattak, és én is megnyugodtam.




- Egyfolytában mosolyogsz, már nem fáj?

- De igen! Nem is ott, ahol eltört a csont, hanem a térdem alatt és a bokám fölött, ahol több csavarral rögzítettek egy fémet. Így be sem gipszelték a lábam, csak ez tartja. Kaptam, kapok fájdalomcsillapót. Nagyon sokan bejönnek, érdeklődnek, szeretnek, úgyhogy persze, hogy mosolygok!

- Mikor lesz ebből újra játék, az orvosok mit mondanak?

- 4 hónap szünet biztos lesz. De nem aggódom, a románok hasonló poszton szereplő játékosa, ugyanilyen sérülés után lett a világ legjobbja... Azért szeretnék minél előbb visszatérni, de a doktor úr szerint ezt most még nem lehet pontosan meghatározni. A beavatkozás jól sikerült.

- Gondolom, már volt jobb szilvesztered...

- Nem így terveztük, de anyuék itt voltak, majd pihentem este. Igaz éjfélkor, mintha az ablak alá dobálták volna a petárdákat, zajos volt. A bulit jövőre bepótolom! Vasárnap már ki szeretnék menni a Magvassyba, és drukkolni a csapatnak a Zvezda ellen! Szerintem biztos nyerünk!


Olvasóink írták

  • 5. ZéZé 2010. január 05. 23:16
    „Reméljük a felépülés után húzóembere leszel a BL győzelemig jutó ETO-nak !
    Jó egészséget !”
  • 4. szj 2010. január 05. 18:05
    „Mielöbbi gyógyulást kivánok!”
  • 3. Szilágyi_Zsolt 2010. január 05. 17:29
    „Aranyos, ahogy néz, olyan a tekintete, mintha azt mondaná vele: "Jaj, bocsánat, hogy két mankóval és begipszelt lábbal jövök itt!" :)
    Mielőbbi felépülést kívánok neki.”
  • 2. claudiaa 2010. január 05. 17:24
    „Jaj,Drága Solyszi!
    Mielőbbi gyógyulást neked!
    És csak így tovább:mosolyogj!!!!!!,mert ez is segít a gyógyulásba,hogy nem hagyod el magad...
    Kitartás !! :)”
  • 1. Powerarc 2010. január 05. 11:52
    „Mielőbbi gyógyulást!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO FC: orvosi vizsgálattal indult az év

Labdarúgás - Szinte teljes létszámban kezdte meg tegnap a felkészülést a Győri ETO FC a következő… Tovább olvasom