Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 12°C | 24°C Még több cikk.

Súlyos győri vereség Litvániában

A Győr súlyos vereséget szenvedett szerdán az A csoportban sereghajtó litván Kaunas vendégeként a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában.
Eredmény, A csoport:
Kaunas (litván)-UNI SEAT Győr 71-51
(20-8, 18-11, 22-13, 11-19)
a magyar csapat legjobb dobói: Nagy 14, Sujanova 8, Ciglar 8

Az A csoportban az újonc Győr múlt csütörtökön 106-82-re alulmaradt otthon a török Galatasarayjal szemben, így 1/3-as győzelem/vereség mérleggel várta a folytatást a Kaunas csarnokában - a hazai csapat négy vereséggel sereghajtó volt a nyolcasban. Füzy Ákos tanítványai gyengén kezdtek, és mindössze nyolc pontot hoztak össze a nyitónegyedben, a nagyszünetben pedig már 38-19-re vezetett a rivális.

Fordulás után maradt az osztálykülönbség a két csapat között, a baltiaknak minden összejött, miközben a magyar együttesben a 30. percben a legeredményesebb Nagynak és Őrinek is csak 7 pontja volt. A hajrában valamelyest összeszedték magukat a Rába-partiak az ürességtől kongó csarnokban, a korábban már 31 (!) ponttal is vezető Kaunas ekkorra kissé kiengedett, de sima győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Az 1/4-es mutatónál tartó győriek jövő csütörtökön a cseh Prahát fogadják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rangadót nyertünk a Ligakupában: Haladás-ETO 1:2

A győri zöld-fehérek Aleksidze és Ceolin góljával győztek a Haladás ellen Szombathelyen a… Tovább olvasom