Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Súlyemelő-vb - Győzött Dél-Korea hősnője

Jang Mi Ran továbbra is verhetetlen: a dél-koreaiak ólomsúlyú klasszisa megszakítás nélkül negyedszer lett súlyemelő-világbajnok összetettben, ezúttal szombaton, a szülőhazájában zajló vb-n diadalmaskodott a legnehezebb hölgyek között. Ugyanitt Magát Krisztina a 19. helyen zárt.

A 115 kilóval mérlegelő, nem mellesleg tavaly Pekingben az olimpiai bajnoki aranyérmet is begyűjtő óriás tiszteletére valóságos népvándorlás indult el Gojang City kiállítási csarnokába, a KINTEX-be, ahol a kétezres terembe legalább 3 ezren zsúfolódtak be, hogy lássák a jó ideje a világ legerősebb nője titulust okkal a magáénak valló hősüket.

Aki nem is hagyta cserben híveit, hiszen otthon tartotta a világbajnoki címet, legalább is lökésben és összetettben, mert szakításban az orosz Tatjana Kasirina még megtréfálta, amikor 138 kg-os junior-világcsúccsal a 136-ig jutott Jang elé került. A második fogásnemben aztán helyreállt a (súlyemelő)világ rendje: a hazai szuperklasszis, aki amúgy rettentőmód izgult, s görcsösen versenyzett, tartva tőle, hogy az övéi előtt szégyent vall, az első gyakorlatát elhibázta, azután viszont parádézott.

Először korrigálta a 174-es elrontott kísérletet, majd - már világbajnokként, s felszabadultan - 187 kilót kért, s tisztán a feje fölé röpítette a hatalmas súlyt. A kínai fővárosban, tavaly augusztus 16-án felállított 186 kilós saját világrekordjához tett most hozzá újabb egy kilót, robbanásszerű tetszésnyilvánítást kiváltva hálás honfitársaiból.

A szintén a plusz 75 kg-ban szerencsét próbált magyar - mondhatni az egyszemélyes válogatott, miután a férfiak plusz 105 kg-os súlycsoportjában érdekelt Nagy Péter a kiérkezés után kiújult derékbántalmai miatt visszalépni kényszerült - összetettben 207 kilóig jutott, ám egyéni csúcsával is csak a 19. lett a teljes rangsorban. Ami a fogásnemeket illeti, a 90-et és a 95-öt követő 97 kilós szakításával a 18., míg a kétszer is elrontott 115 kg előtti egyetlen érvényes lökésgyakorlatával a 19. helyen végzett a BKV Előre emelője.

A vb utolsó előtti versenynapján hirdettek végeredményt a női 75 kilósok mezőnyében is. Itt a legnagyobb név a Pekingben olimpiai első, amellett kétszeres világbajnok kínai (Cao Lej) Cao Lei volt, ám nem ő győzött, hanem a világrekordokat átíró Szvetlana Podobegyova. Az oroszból lett kazah versenyző előbb az ex-honfitárs Natalja Zabolotnaja 131-es csúcsát tornászta feljebb egy kilóval, majd lökésben, ez által pedig az összetettben is két ízben módosított a korábbi legjobbon, 160, illetve 292 kg-ra emelve az új világrekordot.

Előbbit 159-cel a kínai Liu Csung-hung (Liu Chunhong) tartotta 2005. november 13-a óta, utóbbi pedig eleve Podobegyováé volt 286-tal, mely eredményt még oroszként 2006. június 2-án produkálta. Gojang City-i bravúrsorozatával összesen négy csúcsot hozott össze szombaton, ami Dzsangéval együtt azt jelenti, hogy a dél-koreai vb-n eddig összesen hét világrekord született.

Vasárnap, a világbajnokság zárónapján, amikor is a két felső férfikategória, a 105 és a plusz 105 kg küzdelmei következnek, még születhetnek újabb "legek", a várakozások szerint főképpen az irániak új herkulese, Szaid Alihosszeini révén.

Már így sem rossz a helyzet a csúcsokat illetően, de ennél is fontosabbnak tartotta Aján Tamás, a sportági világszövetség, az IWF magyar elnöke azt hangsúlyozni szombati nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy Gojang Cityben kiváló rendezés mellett folyik a 77. férfi és 20. női súlyemelő-vb.

"Tökéletesen szervezett világbajnokságnak lehetünk részesei, s már most kijelenthető: felejthetetlen eseménynek ad otthont Gojang City" - dicsérte a vendéglátókat a vezető magyar sportdiplomata.

Hangoztatta egyúttal, hogy az adatokkal is minden rendben van.
 
"Nagyon jó szám a 72, ennyi ország indított versenyzőt, és a 372 is, ennyien vannak az itt versenydobogóra álló súlyemelők összesen, ami egy olimpia utáni, a következő ötkarikás játékokra még nem kvalifikáló vb esetében teljesen normális, különösen, hogy az országok most keresik a Londonra szánt, az építkezést illetően már az idei vb-n körvonalazódó csapatukat. Az is jó, hogy három kategóriával a vége előtt a jelenleg 187 tagot számláló IWF országai közül 15 nyert már Gojang Cityben érmet, közte - Makaó és Tunézia révén - vb-érmes újoncokat is avattunk."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ligakupa: győzött az ETO a Pápa ellen

A labdarúgó Ligakupa 9. fordulójának szombati játéknapján 3-0-ra győzött az ETO a Pápa ellen. Tovább olvasom