Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Stark: Kitalált dolgokkal vádoltak!

Labdarúgás - A Győri ETO FC korábbi csapatkapitánya, az elveszített kupadöntő egyik bűnbakjának kikiáltott Stark Péter nevelőegyesületétől az NBII-es Pécshez igazolt.

Jövőre újra az NBI-ben ?

"Egyelőre csak az biztos, hogy Pécsen folytatom. A szerződésemet a napokban pontosítjuk - kezdte az ETO korábbi csapatkapitánya. "Megkeresett a baranyai csapat tulajdonosa, hogy írjak alá hozzájuk, és nagyon korrekt ajánlatot tett. A klubról jókat hallottam. Profi körülmények között készülnek, lépnek pályára a játékosok, és ami nem mellékes a járandóságuk mindig időben, és hiánytalanul a számlájukon van. Az anyagi biztonság a család, a gyerekek miatt is kiemelten fontos szerepet játszik a további pályafutásomban. Pécsen egyértelműen a feljutás a cél, építik a csapatot, amely további erősítésekkel egyértelmű esélyese a bajnoki címnek.Először csak én utazom. A következő időszak a lakás keresésről szól, hiszen a tervek szerint a feleségem, és az ikrek is jönnek utánam."

Sokmindent a nyakamba varrtak

 A foci mecénása

A Pécsi MFC elnöke, Matyi Dezső, a 2008 őszén kiadott "A 150 leggazdagabb Magyarországon"című kiadvány szerint hazánk 54. legvagyonosabb embere – cirka 9 milliárdos vagyonnal.

Matyi új hobbija – akárcsak más magyar milliárdosoknak – a foci, ezért ötven évre bérbe vette a PMFC stadionját.

"Hiszek abban, hogy Pécsett én teremtem meg a minőségi futballt" - nyilatkozta korábban.

Szerinte a recept egyszerű: a focira szánt pénzeket valóban a focira kell elkölteni, nem másra.

Nos – bár ötven év nagy idő, s még van bőven lehetőség az álmok megvalósítására –, ez egyelőre nem sikerült: a Gyirmót és a Pápa mögött a PMFC harmadikként végzett az NB II Nyugati csoportjában idén. 
"Én továbbra is gerinces embernek tartom magam, nem fogok személyeskedni. Rosszul esett, hogy így távolítottak el a csapatból 22 év után, ahelyett, hogy a szemembe mondták volna, hogy nem kellek, mert nem férek bele az elképzelésekbe. Kitalált hírekkel, vádakkal álltak elő, de nekem tiszta a lelkiismeretem. A mocskolódások között a nyakamba varrták, hogy edzőt akartam buktatni, hogy eladtam a kupadöntőt, és még azt is, hogy a klubvezetőket gyalázó internetes honlapot készítettem. Én, aki ugyan be tud kapcsolni egy számítógépet, de ennél sokkal többet nem. Húsz évesen is nemet tudtam mondani a bundára, arra, hogy "dobjak a közösbe", amit a bírónak fizettek. Most sem tudnék meccset venni, és eladni" - folytatta Stark.

C'e solo un capitano!

"Nem akartam innen elmenni, de rákényszerítettek. Egyszer azt nyilatkoztam, hogy ha úgy adódik, hogy kispadosként 40 évesen is az ETO játékosa lehetek, én leszek a legboldogabb. Sajnos, ez a szép fejezet lezárult az életemben, nem így tervezetem a végét."

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. alwinka 2009. augusztus 04. 20:50
    „Győri ETO FC szurkolói fórum>> http://hajragyor.hu/index.php”
  • 38. kirgabo 2009. július 31. 13:26
    „Na ne vitatkozzatok, hisz alapvetően valamiért mindketten az ETO miatt írtok. Egymás mellett ülhettek egy meccsen. Nem szabad mocskolódni. Van itt elég baj! Edzők kérdése szerintem is jogos. Alapvetően azt már támogatnám hogy európai szakképzett edző legyen. Nem feltétlen magyar. Akitől lehet tanulni a győri fiataloknak.
    Nem 25 évvel ezelőtt vagyunk ez is tény. De Béla, szerintem nem is releváns, nem is összehasonlítható. Nem biztos hogy a 25 évvel ezelőtt kiváló teljesítményt nyújtó Hajszán Gyula, ki Győrnek ura volt, ma megfelelne a követelményeknek. Bár ebben a bajnokságban a Gyula is megrúgná a 20at.
    2006-2007-et idézted. Ugye majdnem mi lett a vége? Ugyan már, az a csapat arra volt képes. Rossz válogatás. Ez nem azt jelenti hogy az összes régióban élő fiatal srác csak arra a teljesítményre képes.
    Amúgy meg nem hiszem el hogy hogy nem vette észre senki, hogy van olyan játékos aki nem tud egyeneset rúgni a labdába... Amikor pénz irányít, és ide is oda is csurran csöppen, akkor akár olyan is játszhat, aki előtte kajakozott. Lehet hogy el kéne kezdenie ezeknek a kétballábas focistáknak kajakozni. Abban lehet sokkal sikeresebbek lennének magyarként :-)”
  • 37. IV.Béla 2009. július 31. 12:09
    „.....
    Annyit azért mondanék rá, hogy el kell fogadni, hogy nem 25 évvel ezelőtt vagyunk.”
  • 36. IV.Béla 2009. július 30. 10:53
    „Hagyjuk már ezt a saját nevelés dolgot, ha valaki 11 magyart akar látni, akkor járjon nyugodtan Lovászpatona-meccsekre. Mi is megpróbáltuk, hogy csak magyarok játszanak a csapatban, a 2006-2007-es szezonban, remélem mindenki emlékszik, hogy mi lett majdnem a vége..”
  • 35. Reális 2009. július 29. 17:12
    „Amatőr státuszba a magyar futballt!”
  • 34. Arrabona 2009. július 29. 10:06
    „Visszavárunk Starek! Az ETO családjához tartozol.”
  • 33. 07743 2009. július 28. 17:43
    „Aki az ETO-t győrözi nem igazi ETO drukker.Egy-két légiós nem gond,ha igazi profi.A menedzserek érdekei,és nem a csapat eredményessége okán játszatott játékosok eredményezik a gyenge szereplést.Az ETO-UTE mérkőzés légiós cseréi adtak erre bizonyítékot.A csikó csapat tavasszal megverte a lilákat.Most meg csak a kinlódás.Kváncsi lennék,hogy ki állitja össze a csapatot,vagy Pintér csak a Ligakupán engedi az ETO győzni képes fiataljait játszani?”
  • 32. stofusz 2009. július 28. 15:59
    „Természetesen egy jobb külföldinek örülök, de ezek a focisták semmivel sem jobbak mint a magyarok, vagy legalábbis nem klasszisokkal. Számomra érdektelen, hogy idegenekkel játszik a Győr döntetlent az Újpesttel vagy vereséget szenved a fiatalokkal. Mert az egyetlen értelme az volna ennek a magyartalanításnak ha ezekkel a csapnivaló idegenlégiósokkal teletűzdelt ETO odaérne az első helyek valamelyikére. Nem fog...
    Akkor meg botladozzon inkább a Tőzsgyökeres Etos Kovács Benjaminka egy 3 évre leigazolt ám tavasszal már kirúgott Ganugrava Giorgi, Ahjupera Jarmo vagy Eugene Fomumbod helyett.”
  • 31. kirgabo 2009. július 28. 15:34
    „IV Béla.

    Nem kételkedtem a Stark tehetségében. Amúgy nézd meg a keretet amit írt stofusz. Lassan nem lehet magyarul tartani egy edzést. Sőt át kéne nevezni Dinamo Győrnek vagy nem is tudom minek. Ráadásul emellett is rossz a futball amit látunk. A Kispest pont így áll.
    Nyerjünk valamit, ez jogos, mert rég nem volt siker. De ne vásároljunk már össze vissza mindenhonnan embereket.”
  • 30. IV.Béla 2009. július 28. 14:58
    „stofusz!
    Nem 30 évvel ezelőtt vagyunk. Engem rohadtul nem érdekel, hogy kik vannak a csapatban, csak nyerjünk már valamit. Felőlem játszhat nyugodtan 11 pingvin is, ha jobbak, mint a magyarok. A keretben lévő nevenincs külföldiek mindegyike jobb a posztján, mint a magyarok.”
  • 29. stofusz 2009. július 28. 14:43
    „Starkot lehet szidni vagy irigyelni a fizetését de sokkal inkább magáénak érez egy magyar játékosok alkotta csapatot a szurkoló mint egy nevenincs légiósokból felálló, évenként cserélődő játékosokból álló valamit. Stark állandó tagja volt egy körülötte folyton változó csapatnak, félek, hogy a nélküle és a vele együtt távozó Bajzát és Böőr nélküli ETO még érdektelenebb lesz a szurkolóknak. Bíztam benne, hogy Pintér edzősködése alatt majd jönnek a fiatalok de legalább a Magyarok. Tévedtem:

    Sztevanovics Szasa, Molnár Péter
    Védő: Babic Valentin, Völgyi Dániel, Zámbó Bence, Djordjevics Vladimir, Neziri Bojan, Stark Péter, Supics Zoran, Fehér Zoltán
    Középpályás: Bicák Mário, Sztanisics Lazar, Pilibaitis Linas, Dudás Ádám, Pákolicz Dávid, Nyári Tibor, Dorogi Attila, Sánta Attila, Eugene Fomumbod, Berde István, Józsi György, Varga László, Szabó Ottó, Koltai Tamás, Ganugrava Giorgi, Böőr Zoltán, Copa Arsene, Kiss Máté, Dinjar Marko
    Csatár: Bajzát Péter, Tokody Tibor, Ahjupera Jarmo, Alekszidze Rati, Kink Tarmo, Csermelyi Imre, Brnovics Bojan”
  • 28. IV.Béla 2009. július 28. 14:40
    „kirgabo!
    Mentalitásban biztos, hogy van jobb nála, de tudásban meg sem közelíti egy magyar gyerek sem, nemhogy Győrben, de egész Magyarországon. De neki bőven jó ez a posvány, ő így is királyként él.”
  • 27. kirgabo 2009. július 28. 14:08
    „Csapatkapitány személytől függetlenül nem teheti meg hogy kirohanásai legyenek. Szerveznie kell, és hangulatokat kezelni. Azt gondolom, hogy mindamellett hogy a Stark Petit jó játékosnak tartom, nem biztos hogy csapatkapitány típus. Ezt természetesen nem bántásként mondom, de nem tudom emlékeztek e még amikor a Stark Peti a Korsós, Lakos Csató, Salagean vonalban játszott. Jó védelem volt, jó csapat. Csak játszott előttük egy Somogyi, akit én személyiségben jobb csapatkapitánynak tartok. Természetesen nem tudnék ma ETO-ban játszók közül Starknál jobbat mondani, Kvázi így jogos hogy ő az.

    Csatárokról: lehet hogy eljött az ideje, hogy észrevegyék, hogy alsóbb osztályokban rendre gólkirályi címmel rendelkező fiatal srácok tizedeannyi fizetésért komolyabb teljesítményt nyújtanak? Nem vagyok benne biztos, hogy a Gyirmót pár támadója közül nem lenne alkalmas senki a Bőőr Zoli vagy akár a Bajzát teljesítményére. És azt sem hiszem el, hogy az utánpótlásban nincs valaki. Csak ugye a szerződések és a pénz irányít mindent. Hol lehet eladni valakit, akit nem ismernek. Nekem pl a Bajzátból elegem lett a Stuttgart elleni góljának ünneplésekor arcáról leolvasható elégedettsége pillanatában. Szégyen gyalázat.
    20 gól? Igen, ez szép teljesítmény. Abban a bajnokságban kell ezt számon tartani, ahol olyan meccseket játszanak mint a kupadöntő.

    Lehetetlen megvalósítani, de a focihoz labda, gyep és kapu kell. Pénz ma hazánkban csak romboló hatást gyakorol. A gyerekek pedig ezt látják. Gyerekeket kell úgy nevelni az ETO-nál, hogy eszébe ne jusson a pénzéhség mindaddig, amíg komoly eredményeket el nem ért. Utána pedig úgyis agyon lesz fizetve, tehát talán eléri hogy akkor meg már nem a pénzért fog játszani.

    Hajrá ETO, remélem fiatal, akár 16-17 éves tehetséges játékos kerül a Bajzát helyére!!!”
  • 26. osztógép 2009. július 28. 14:05
    „Petikém! Ugyanolyan vagy, mint a többi magyar focistának nem nevezhető senkiházi! Be kell szüntetni a magyar labdarúgásnak nevezett maffiát, élén Kistelekivel és a sok nulla edzővel és szakvezetővel! Ingyenélő mind!”
  • 25. 07743 2009. július 28. 13:08
    „ETO rákfenéje a Klement klán.A kupadöntő sikertelensége nem a Stsrk sara.Nem Ő csuszott el a hazai meccsen és a Kispesti visszavágón nem Péter volt a gól felelős.Igaz,hogy Egervári sikertelenségét Stark szombathelyi sérulése is okozta.Az,hogy valami nem OK,az Péter ingerültebb,sárgalapos megmozdulásai jelezték.Ilyen még az ETO-nál nem volt,hogy a legjobbakakat ,a vezetés kirugja.Stark Péter volt az ETO leggyőribb játékosa,hiányoznifog.Hajrá ETO!!!”
  • 24. Reális 2009. július 28. 12:48
    „A 3 legjobb játékost zavarták el!Futballanalfabéták!”
  • 23. zsirez 2009. július 28. 12:39
    „A csapatot lehúzó és a klubvérét szívó Klement klán végre eltakarodhatna a búsba mert amig ezek a szipolyozok itt vannak elüldöznek mindenkit aki véleményt mer mondani és normális valamirvalo edzö és játékos nem fog idejönni!!! Megélhetési focista? Klemnet megélhetési vezető!!! De mégha vezető lenne...
    KLEMENT TAKARODJ ZÜLLESZTED A CSAPATOT!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 22. IV.Béla 2009. július 28. 11:58
    „Azért nem ilyen egyszerű a dolog. A Honvéd egyes játékosai megkerestek pár ETO-playát, hogy 20 millióért hajlandóak lefeküdni az ETO-nak a döntőn. Tarsoly erről hallani sem akart, inkább hozzácsapta ezt a húszast az általa felajánlott 25-höz, így 45 millióért játszott a csapat a döntőn. Kellett nekik ez a pénz? Nem hát. Így 45-öt kellett volna szétosztani az egész csapat, és nem 20-at pár ember között.. A telki edzőtáborba leutazván Tarsoly tartott egy beszédet, hogy mennyire fontos a kupagyőzelem, a beszéde végén megkérdezte, hogy "Uraim, van-e kérdés?" Volt, egyetlen egy, Böőr Zoltán szájából: "Mennyiért játszunk, elnök úr?"
    Bajzát hiába jó játékos magyar szinten, ha látványosan szarik bele az egészbe. Igaz, hogy rúgott 20 gólt az előző szezonban, de ő nyugodtan rúghatott volna 40-et, mert olyan képességei vannak. Két és fél milliót keres havonta, plusz a prémiumok (meg ami zsebbe megy, de khhmm, ilyen ugye nem létezik nálunk, vissza is szívom), ami valahogy nem áll egyenes arányban az elvégzett munkával.
    Stark helyzete egy kicsit más, ő nem győztes típus (mint ahogy a keret további 15 embere, akiket Bekvalac pont ezért akart elküldeni), ezt az érzelmi hullámvölgyek tömkelege bizonyítja is. Önkényesen írta felül az edzői taktikákat tavasszal, és ennek ellenére sem tudta összefogni a csapatot, a szurkolókhoz pedig egy csapatkapitánynak kötelessége kivezetni a társakat. Ő egyszer nem tette meg.. (Eddig Tarsoly véleménye a hármakról, amit a 15fős találkozón ismerhettünk meg, sajnos eddig nehéz belekötni.)
    A három srácot fizettük évekig, most van az utolsó lehetőség, hogy pénzt vegyünk egy kicsit vissza (Starknak, Bajzátnak már csak egy év van vissza a szerződéséből, Böőrnek kettő), más kérdés, hogy 100ezer euró mennyire tekinthető nagy haszonnak :) Az is egy érdekes dolog, hogy ha ennek a három embernek (talán négynek, mert Kink is távozóban van) mennie kell, akkor a szintén alibi szarok, Völgyi és Józsi miért maradhatnak? Tarsoly ott volt hülye, hogy engedte a drágáinkat elkényelmesedni és a seggük alá tolt mindent, nem követelt cserébe.
    Kezd hiteltelenné válni ez az ETO, kritizálni nem lehet, mert még a fórumról is kitiltják az embereket, ahogy párunkkal már meg is esett. Felelősök soha nincsenek, a távozókra ott köpködnek, ahol tudnak, a válaszadási lehetőséget nem adják meg nekik. Ez már nem az az ETO, akit egykoron én megszerettem..”
  • 21. Hedon 2009. július 28. 08:59
    „Helyes döntés volt mindhármuk menesztése.
    Ahogy Stark nem kellett senkinek az NB-1-ben úgy Böőr Zoltán
    is keresgélhet az NBII-es ajánlatok között vagy az albán IV-ben folytathatja.
    Ott még talán nem tudják, hogy két mecs után 3 hónap (kamu) sérülés következik.
    25 év után egy kupadöntőhöz nem ilyen belexarok módon kellet volna hozzáállni.
    A döntő elvesztésével (eleve feladásával )nem mellékesen több mint 100 milliót vettek ki
    Tarsoly Úr zsebéből, lásd Honvéd tulajdonos nyilatkozata.
    A rossz szereplésért a balhét nem mindig csak az edzőnek kell elvinni.
    Az üzleti világ már rég erről szól: Aki nem ért az majd érez !”
  • 20. kirgabo 2009. július 28. 08:01
    „Pro és kontra a fizetésekhez. Tény hogy nagyon magasak a fizetések a magyar fociban, egyrészről komolyan meg kéne vagdalni a pénzeket. De bele kell abba is gondolni, hogy 30 éves kor felett vége a pályafutásnak. A profi labdarúgók kockáztatnak is azáltal hogy bármikor lesérülhet, akár komolyabban, és akkor hova megy? Persze kontra, hogy mi hova megyünk ha kirúgnak bennünket leépítés miatt. Mindkettő játszik.
    Bundáról: aki látta a döntőt, az szerintem egyetért velem, hogy teljesen mindegy hogy volt e bunda vagy nem. Olyan meccset láthattunk, amelyet kár volt megrendezni. Az 1000 embernek én visszafizetném e belépő árát az Eto vezetőség helyében, és csendben maradnék. A szerintem van győrben olyan fiatal 17-18 éves srác, aki nagyobb lelkesedéssel fog focizni az Etoban mint a Bajzát. Győrieket a Győrbe!!!! Nem sajnálni kell őket, hanem sok sikert kívánni a következő helyükhöz, és rögtön a pótlásukról gondoskodni! Más lépték, de idevág, Ronaldo elhagyta a Manchestert, pityeregtek egy délutánt, aztán építenek egy új csapatot. Ibra szintúgy...
    A Stark Peti előtt pedig le a kalappal, mert jó focistának tartom, és köszönjük a szép emlékeket. ( Volt egyszer egy jó Győr!!!) De lesz is

    Hajrá”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Renault-t eltiltották az úton pattogó kerék miatt

Forma-1 - Lewis Hamilton nyert a Hungaroringen, Kimi Raikkönen második, Mark Webber harmadik lett. A… Tovább olvasom