Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Sportcsarnok őrzi a nevét

Százhetven évvel ezelőtt, 1836. április 13-án született Magvassy Mihály, Győr első tornatanítója.

Napjainkra „intézménnyé vált", róla nevezték el a városi sportcsarnokot.
A tizenkilencedik század történetének egyik jeles győri alakja volt Magvassy Mihály, aki százhetven éve látta meg a napvilágot a Vas megyei Széplakon, majd szüleivel került a folyók váro- sába. Tanulmányait Bécsben és a budapesti piaristáknál végezte, a  „tornászat" rejtelmeibe pedig Tóth Balázs, a pápai református tudós matematikaprofesszora vezette be. Magvassy még abban az évben, 1856. május 1-jén Győrött megnyitotta magán-tornaiskoláját.

Tíz évvel ezelőtt a győri sportigazgatóság kis füzetet jelentetett meg Magvassy Mihály életútjáról, ebben a szerző, dr. Gönczöl László a következőket írja: „Tanítványainak száma egyre nőtt, ezért 1857-ben kéréssel fordult Győr Szabad Királyi Város Tanácsához, hogy engedje át neki a város tulajdonában lévő Bissinger-féle ház udvarát, hogy ott tornaiskolát állíthasson fel.

A városi tanács egy császári-királyi aranyért rendelkezésére bocsátotta az udvart  és a hozzá tartozó színt is."
Sok gonddal kellett megküzdenie, hiszen a gyermekek testnevelése egyáltalán nem volt általános annak ellenére sem, hogy Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter 1849-ben elrendelte: minden iskola mellett testgyakorló kertet kell létesítenie. Magvassy 1860-ban szerezte meg testgyakornoki oklevelét, iskoláját pedig felnőttek is látogatni kezdték. Egy nyugat-európai tanulmányúton szerzett ismereteit itthon kamatoztatta, majd a hetvenes évektől városi alkalmazásba került mint a tornaiskola főtanítója. Később Budapesten és Győrben is tanított – mivel utóbbiban nem volt fedett létesítmény –, majd vívóiskolát nyitott.

Munkájának elismeréséül: „A Győri Tankerület, főigazgatójának előterjesztésére, beiczi Németh Antal dr. királyi tanácsos az 1888. szeptember 16-án rendezett ünnepségen Ferencz József király őfelsége arany érdemkeresztjét nyújtotta át neki" – olvasható a Magvassy-emlékfüzetben.

Hatvankét évesen, 1897-ben hunyt el, halála napján a főreáliskola homlokzatára kitűzték a gyászlobogót és külön gyászlapot adtak ki. Temetésén részt vettek a győri előkelőségek is. Sírja napjainkban már nem található meg, mert a belvárosi temetőt a második világháborúban bombatalálat érte.

Tizenhat évvel ezelőtt, 1990 októberében róla nevezték el a városi sportcsarnokot, amelyben mellszobrát is felavatták.
Magvassy Mihály egy korabeli fotón.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvásárolták a szebb napokat is megélt Paris Saint-Germaint

Egy háromtagú befektetői csoport vásárolta meg az egyik legpatinásabb francia labdarúgóklubot, a… Tovább olvasom