Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Sousa elismerte, hogy lefejelte az újságírót: bocsánatot kért a Videoton edzője

A Videoton FC portugál vezetőedzője elismerte tettét, bocsánatot kért és kezet fogott a Nemzeti Sport újságírójával.
Jogerős bírósági végzés született, az eljárás megszüntetésre került a Borbola Bence kontra Paulo Sousa "fejelési ügyben", miután a Videoton FC portugál vezetőedzője a zárt ajtók mögött lezajlott személyes meghallgatáson elismerte tettét, bocsánatot kért és kezet fogott a Nemzeti Sport újságírójával.

Eredetileg nyilvános bírósági tárgyalást hirdetett kedd délelőttre Szekeres Mónika bírónő, ám a trénert képviselő ügyvédek kérésének helyt adva személyes meghallgatást tartott. Egy órával később előbb Paulo Sousa, majd Borbola Bence is elhagyta a tárgyalótermet. Utóbbi annyit mondott: "nem volt más célom, csak az, hogy elismerje és a szemembe mondja, megbánta tettét. Ez megtörtént, úgyhogy részemről lezárva az ügy."

A portugál edző délután úgy nyilatkozott:

"Örömmel vettem tudomásul, hogy a mai meghallgatáson békésen, felnőtt emberek módjára sikerült lezárni ügyünket Borbola Bencével. Egész életemben arra törekedtem, hogy mindig rossz érzések nélkül lépjünk tovább. Még egyszer hangsúlyozom: ma világos és felnőtt emberekhez méltó módon sikerült rendeznünk az ügyet, az okozott sérülésért bocsánatot kértem, és kezet fogtunk. Azt azonban sajnálom, hogy - szándékom és megkeresésem ellenére - Borbola Bence korábban elzárkózott ettől. A jövőre nézve sok sikert kívánok Borbola Bencének."

Gieszné Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, Paulo Sousa ügyvédje igazolási kérelmet nyújtott be a tárgyalást megelőzően, amelyben újbóli személyes meghallgatást kért. Arra hivatkozott, hogy a február 9-i idézést az edző nem személyesen vette át, csak a meghallgatást megelőző napon kapta kézhez. Mivel nyolc nappal előtte már tudnia kellett volna róla, ezért a bírónő elfogadta a kérelmet és a személyes meghallgatás ismétlését rendelte el, amely minden esetben zárt ajtók mögött zajlik. "Mivel a vádlott bocsánatot kért és a vádló ezt elfogadta, az eljárás jogerősen megszüntetésre került" – tette hozzá a szóvivő.

Paulo Sousa ügyvédje, Tóth M. Gábor a tárgyalást követően úgy fogalmazott, "ügyfelemnek mindvégig az volt az álláspontja, hogy az okozott sérülésért elnézést kér, mert ez nem ment túl azon a körön, ami focipályán bármikor előfordulhat. Most volt először alkalma erre, így bocsánatot is kért".

Tavaly szeptember 14-én a FourFourTwo Magazin és a Videoton-Puskás Akadémia edzőinek vegyes csapata a Nemzeti Sport együttesével csapott össze, s a mérkőzés második félidejében Borbola Bence újságíró bal szeme felett nyílt sérülést szenvedett. Az eset után fejét három öltéssel varrták össze a kórházban. A sértett rendőrségi feljelentést tett Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője ellen, mert állítása szerint a tréner lefejelte, s így okozott neki sérülést. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást súlyos testi sértés miatt. A kihallgatások alapján megállapították, hogy nem történt közvádas bűncselekmény, így az ügyészség nem emelt vádat. Az ügy a területileg illetékes bicskei bíróságra került magánvádas eljárás keretében, könnyű testi sértésként.

November 29-én előkészítő ülés keretében hallgatta meg Szekeres Mónika Borbola Bencét, melynek során a sértett és a bírónő pontosította a feljelentés körülményeit, s az újságíró fenntartotta a vádat. A bíróság ezt követően a vádlott részére kiadta a feljelentést az anyanyelv használatához való jog, mint alapelv alapján portugálul.

Február 9-én Paulo Sousa egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg azon a személyes meghallgatáson, amelynek célja a békéltetés lett volna. Akkor Laczkóné Tóth Beatrix, a Székesfehérvári Törvényszék sajtótitkára elmondta, amennyiben a bíróság lehetőséget lát a békítésre, elképzelhető újabb meghallgatás. Viszont, ha a feljelentő ragaszkodik az eljárás folytatásához, akkor bírósági tárgyalásra kerül sor, ahol a feljelentőből magánvádló, a feljelentettből vádlott lesz.

Később a Videoton FC közleményt adott ki, amely szerint a Bicskei Városi Bíróság helyt adott a tréner halasztási kérelmének, mert az edző "csak jelentős késedelemmel" kapta meg az idézést, így "a munkahelyi elfoglaltságai átszervezésére elegendő idő nem állt rendelkezésre, ezért a személyes meghallgatáson megjelenni nem tudott". A klub szerint "Paulo Sousának nem volt célja az eljárás elhúzása, vagy bármely módon történő akadályozása, így a személyes meghallgatáson a jövőben mindképpen részt kíván venni, ennek értelemszerűen feltétele, hogy az arra szóló idézés a jogszabályoknak megfelelően és ésszerű határidőn belül történjen".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb edzőváltás a Vasasnál: visszatér Vlak

Urbán Flórián helyett mostantól ismét Marijan Vlak irányítja a labdarúgó OTP Bank Ligában kiesés… Tovább olvasom