Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Sorsdöntő meccsek előtt a soproniak

Vasárnap 18 órakor kezdődik a női bajnokság elődöntőjében az MKB-Euroleasing–Diósgyőr párharc. Két győzelem kell a döntőbe jutáshoz.

Kosárlabda Nem hibázhat az MKB

Az MKB-Euroleasing alapszakaszbeli mérlege a Diósgyőrrel szemben: egy győzelem és egy vereség. Natalia Hejková, a soproniak edzője szerint ez nem számít az elődöntőn: „Ez már a rájátszás, s hazai pályán nem szabad hibáznunk. Fontos lenne úgy megnyerni az első meccset, hogy jól, gyorsan, lendületesen játszik a csapat, s rákényszeríti akaratát az ellenfélre. Elemeztük a DKSK játékát, s igyekeztünk a lehető legalaposabban felkészülni a riválisból."

Ahogy az egész évad során, most is nehezítették sérülések, betegségek a zöld-sárgák szakvezetőjének dolgát. „Bízom benne, hogy Honti rendbe jön vasárnapig. Matovic beteg volt hét közben, emiatt hagyott ki néhány edzést, Teasley pedig egy edzésről hiányzott, mert fájt a háta. Pk azonban harcra készek lesznek, de Eördögh játékára még nem számíthatok. Mind a védekezés, mind pedig a támadójáték gyakorlására nagy hangsúlyt fektettünk a héten. Bízom benne, a játékvezetői felfogás a tiszta, technikás kosárlabdát részesíti majd előnyben, de megpróbáltunk felkészülni arra az eshetőségre is, ha »kézilabdázni« kell."

Visszavágásra készülnek

Ma 18 órakor a Soproni sÖrdögök együttese a Falco csapatát fogadja. Amelyik csapat nyer, óriási lépést tehet a legjobb nyolc közé jutás felé. Szombathelyen az alapszakasz első körében a Falco hosszabbításban verte a soproniakat. Most viszont itt a lehetőség a visszavágásra.
Sterbenz László, a sÖrdögök edzője így vélekedett: „Kálmán László a Falco motorja, gyakran képes negyven pont fölött dobni, mint tette legutóbb, amikor a Falco megverte az Albacompot. Azt is hozzá kell tennem, azért elég nagy tisztelet övezi a játékvezetőknél. Megítélésem szerint centerposzton sebezhető a Falco, ott talán jobbak lehetünk. Örömteli hír, hogy megszületett szlovén légiósunk, Szlavko Duscak ötödik gyermeke. Remélem, ettől megnyugszik a kosaras."

A Falco idegenben eddig egyszer nyert. Igaz, az egyik legerősebb csapat, a Debrecen otthonában tudott győzni. Bokor Ákos, a sÖrdögök ügyvezetője elmondta: több mint 200 jegyet kértek a szombathelyiek, de remélhetőleg a soproni szurkolók is szép számban látogatnak ki az összecsapásra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már csak 100 millió forintot kaphat a Fradi a T-Mobile-tól

A Ferencváros mezszponzora a korábbi évi 250 millió támogatás helyett a 2006/07-es szezonra 100… Tovább olvasom