Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Sorrendben ötödik győzelmét aratta az ETO

Alacsony színvonalú mérkőzésen Koltai tizenegyes góljának köszönhetően 1-0-ra győzött hazai pályán a Győri ETO FC együttese a Pécs ellen az OTP Liga 7. fordulójában.

Az ideális időjárás, valamint a sorozatban elért négy győztes mérkőzés ellenére is csak háromezer néző látogatott ki az ETO Parkba.

Az első győri lehetőség már a találkozó 4. percében kialakult egy szögletet követően, de Strestik közeli fejese a felső kapufán csattant.


A folytatásban főként mezőnyjátékot láthattak a nézők, mindkét együttes sok technikai hibával játszott. Az eseménytelen húsz percet követően felélénkült a játék és a találkozó 33. percében Lipták hatalmas hibája után Grumic ziccerét Stevanovic remekül hárította.


A vendégek helyzete után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a győriek, először Varga veszélyeztetett távoli lövéssel, majd Strestik harcolt ki büntetőt. A labda mögé Koltai állt és lőtt magabiztosan a kapu bal oldalába.

Győri vezetésnél sem változott a játék képe, továbbra is főként a pálya közepén zajlott a játék, így 1-0-ás hazai vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.


A szünetet követően valamelyest átvette az irányítást a Pécs, de a támadásaikban továbbra sem volt átütőerő. A zöld-fehérek meglehetősen keveset birtokolták a labdát és átadták a területet a vendégeknek. Az alacsony színvonalú második játékrészben Koltaiék igyekeztek tartani az eredményt, amelyet sikerült is, de a szurkolókban jogosan maradt némi hiányérzet.



Győri ETO FC – PMFC-Matias 1:0 (1:0)

Győr, 3000 néző. Vezette: Németh Á. (Viszokai L., Kis Z.)


ETO: Stevanovic – Svec (Pilibaitis, a szünetben), Lipták, Takács Á., Dinjar – Trajkovic (Kronaveter 16.), Kamber, Strestik – Koltai., Dina (Pátkai 55.), Varga R.. Vezetőedző: Pintér Attila.


Pécs: Dibusz – Bodnár, Causic, Krejci, Panikvar – Horváth A. (Nagy O. 69.), Akassou, Wittrédi (Zeljkovic 59.), Uzoma – Ceolin (Stojmirovic 52.), Grumic. Vezetőedző: Supka Attila.


Gólszerző: Koltai (36. - 11-esből)


Sárga lap: Strestik (40.), Kronaveter (42.), Pilibaitis (79.), ill. Grumic (26.), Causic (34.), Wittrédi (48.), Stojmirovic (63.), Zeljkovic (75.)


Edzői értékelések:


Pintér Attila: - Ismét bebizonyította a csapat, hogy mennyire tudnak egymásért küzdeni. Sajnos korán kellett kényszerből cserélnem, illetve a félidőben is sérülés miatt jött le Svec. Amennyiben kicsit pontosabban játszottunk, gólokkal nyerhettünk volna.


Supka Attila: - Amit megpróbáltunk felépíteni, azt sikerült is megvalósítani. Hiányzott a koncentráció a csapatból, a tizenegyes előtt kihagytunk egy hatalmas helyzetet. A második félidőben felül kerekedtünk az ETO csapatán, de amíg nem tudjuk értékesíteni a helyzeteteket, addig pontokat sem tudunk szerezni.


Online közvetítés


Vége a mérkőzésnek! Koltai góljának köszönhetően 1-0-ra győzött az ETO!


90.p. Kronaveter éles szögből elvégzett szabadrúgása veszélyesen csapódott a kapu jobb alsó sarka felé, de Dibusz ismét hárítani tudott.


Három perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.


89.p. Pátkai ugrata ki Strestiket, aki Panikvár szorításában lőtt a kufutó Dibuszba.


84.p. Uzoma 22 méteres lövése a kapu közepe felé tartott, így magabiztosan védett Stevanovic.


79.p. Pilibaitis kapott sárga lapot Nagy Olivér felrúgásáért.


78.p. Dinjar bal oldali beadása után Pátkai fejelt a kapu jobb oldala felé, de Dibusz magabiztosan fogta a labdát.


75.p. Zeljkovic kapott sárga lapot Strestik felrúgásáért.


71.p. Alacsony színvonalú a találkozó, főként mezőnyjátékot láthatnak a nézők.


70.p. Horváth helyére Nagy Olivér érkezett a pécsieknél.


69.p. Koltai bal oldali beadásáról Varga maradt le centikkel a hosszú oldalon.


63.p. Műesés miatt Stojmirovic kapott sárga lapot.


61.p. Koltai távoli lövése méterekkel ment el a kapu jobb oldala mellett.


59.p. Wittrédi helyére Zeljkovic érkezett.


57.p. Koltai ugratta ki remek ütemben a védők mögé befutó Vargát, aki megpróbálta elvinni a labdát Dibusz mellett, de a vendégek kapusa remek ütemben elütötte a játékszert.


55.p. Kihasználta utolsó cserelehetőségét is Pintér Attila, a győriek vezetőedzője. Dinát Pátkai váltotta.


52.p. Ceolin helyére Stojmirovic érkezett a vendégeknél.


48.p. Wittrédi kapott sárga lapot reklamálásért.


Elkezdődött a második félidő!


A szünetben Pintér Attila kihasználta második cserelehetőségét, Svec helyére Pilibaitis érkezett a pályára.


Vége az első játékrésznek!


45.p. Két perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.


42.p. Kronaveter is sárga lapot kapott Krejci buktatásáért.


40.p. Strestik kapott sárga lapot Wittrédi felrúgásáért.


39.p. Dinjar bal olali beadása után Dina sarokkal lőtt a kapu bal oldalába, de lesállás miatt adta meg a gólt a játékvezető.


36.p. Strestikkel szemben szabálytalankodott Causic a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető jogosan büntetőt ítélt. A labda mögé Koltai állt és lőtt laposan a kapu bal oldalába. 1-0


Vezet az ETO!!!!


33.p. Lipták hatalmas hibája után Grumic vezethette egyedül a labdát Stevanovicra, ám a remek ütemben kifutó kapusba lőtt.


30.p. Csendben csordogál a mérkőzés, egyedül a pécsi szurkolók megérkezését lehet feljegyezni.


26.p. Grumic kapott sárga lapot kezezésért.


22.p. Wittrédi cselezett a bal oldalról középre, majd 18 méterről lőtt kevéssel a kapu bal oldala mellé.


19.p. Lipták indította a jobb oldalon elfutó Koltait, akinek a bejátszása után Varga lőtt 13 méterről a kapu közepe felé, de Dibusz biztosan fogta a labdát.


16.p. Egy ütközés után Trajkovicnak fordult ki a bokája, így le kellett csernélnie a játékost Pintér Attilának. A helyére Kronaveter érkezett.


14.p. Ceolin távoli lapos lövése méterekkel ment el a győri kapu mellett.


10.p. Az elmúlt percekben nem láttak helyzetet a nézők, mindkét együttes sok hibával játszott.


4.p. Dinjar jobb oldali szögletét Takács csúsztatta meg, majd Strestik fejelt 3 méterről felső kapufát.


1.p. A győriek kezdték a mérkőzést.


A kezdőrúgást Márk Dániel végezte el, aki pénteken volt kilenc éves és az Üstökös FC-ben focizik.


Győri ETO FC – PMFC-Matias

Vezeti: Németh Á. (Viszokai L., Kis Z.)


ETO: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Dinjar – Trajkovic, Kamber, Strestik – Koltai, Dina, Varga R. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Molnár, Kronaveter, Aleksidze, Pilibaitis, Völgyi, Pátkai, Andric.


Pécs: Dibusz – Bodnár, Causic, Krejci, Panikvar – Horváth A., Akassou, Wittrédi, Uzoma – Ceolin, Grumic. Vezetőedző: Supka Attila.

Csere: Sánta, Demjén, Nagy O., Vucko, Stojmirovic, Zeljkovic.



Előzetes

Remek formában várja az OTP Bank Liga 7. fordulóját az ETO, hiszen az elmúlt négy mérkőzésüket megnyerték. Kérdés, Pintér Attila csapatának a menetelését mennyire törte meg a válogatott mérkőzések miatt a két hetes szünet.

„Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat, ezért is játszottunk a Liga Kupa mérkőzésen az első csapattal, hiszen fontos volt, hogy ritmusban maradjunk. A válogatottak rendben visszatértek, így a hét közepétől újra teljes csapattal tudtunk készülni. A Pécs ellen mindenképpen győzelmet várok, szeretnénk a közönséget és a televízió nézőket is kiszolgálni" - mondta el a győriek vezetőedzője a klub hivatalos oldalán.

Supka Attila, a vendégek mestere bizakodóan várja a győri mérkőzést.

„Azt hiszem, hogy egy olyan csapat ellen, ami támadófocit játszik könnyebb játszani. Bizonyítottuk, hogy azok a csapatok, akik nem álltak be bunkerfocit játszani, mint a Kecskemét, azok ellen jobb meccseket tudtunk produkálni. Idegenbeli pályán is meg tudjuk valósítani amit elterveztünk és bízom abban, hogy most már ez eredményességben is meg fog mutatkozni." - mondta el Supka Attila.

A mérkőzésről online tudósítást adunk 16.30-tól.

Győri ETO–PMFC-Matias
Vezeti: Németh Á. (Viszokai L., Kis Z.)
 
A várható összállítások:

ETO: Sztevanovic– Svec, Lipták, Takács Á., Dinjar – Kamber, Pátkai, Kronaveter – Koltai, Dina, Varga R.

Pécs: Dibusz – Fodor, Krejci, Causic, Horváth A. – Bodnár, Demjén, Uzoma, Wittrédi – Okoronkwo, Szatmári L.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetet rúgott az Öttevény Töltéstaván

Idegenben nyert az I. osztályban a Kapuvár, a Lipót és a Petőháza is. A Tét és a Töltéstava továbbra… Tovább olvasom